Októberben lehet a Szövetség alakuló kongresszusa, de már a héten elindul az egyesülési folyamat az Összefogás közgyűlésével

2021. szeptember 9. - 18:28 | Belföld

Végéhez közelednek a három magyar párt egyesülési tárgyalásai, szombatom az Összefogás, majd egy héttel később a Híd és az MKP is megtartja utolsó kongresszusát, októberben pedig sorra kerülhet a Szövetség alakuló kongresszusa. A pártok elnökségei már jóváhagyták a megegyezést.

Októberben lehet a Szövetség alakuló kongresszusa, de már a héten elindul az egyesülési folyamat az Összefogás közgyűlésével
Fotó: Paraméter

Úgy látom, hogy sikerült megegyezni a még nyitott kérdésekben is, mindegyik párt elnöksége elfogadta a kompromisszumos megállapodást, ami az MKP OT nyári ülésén felmerült kérdéseket is lezárta – tájékoztatta lapunkat Sólymos László, a Híd elnöke. –

Én már nem látom akadályát az új, közös párt létrejöttének, hacsak valaki nem jön új feltételekkel. Aki azonban új feltételekkel áll elő, annak tudatosítania kell, hogy ezzel megakadályozza az egyesülést.”

Sólymos szerint az új párt célkitűzései között szerepel majd a kisebbségi jogok, az önkormányzatiság erősítése szélesítése, de a területi autonómia követelése nem. „Ez benne volt az MKP és a Híd programjában is” – magyarázta a Híd elnöke.

Az Összefogás is tényként kezeli az új párt létrejöttét

Az Összefogás is kész tényként kezelő a közös párt megalakulását. „Semmi sem áll az egyesülés útjában! – áll a párt legutóbbi nyilatkozatában. –

Az Összefogás elnöksége kedd este elfogadta azokat a kompromisszumos javaslatokat, amelyeket korábban az MKP kérésére a két partnerpárt javasolt és jóváhagyott.”

Belementek abba is, hogy az új párt egyetlen alelnöke ne szakmai alelnök legyen, ahogyan azt az Összefogás szerette volna. „Az MKP OT kérésére az eredetileg leegyezett és bejelentett »szakmai alelnöki« tisztség kompromisszumos megoldásként »alelnöki« pozícióra módosul. Az alelnök a tartalmi, programjellegű ügyeket fogja összeegyeztetni a Szövetségen belül” – tájékoztatott az Összefogás.

A korábbi megegyezéseknek megfelelően az új párt elnökét az MKP, az országos tanácsának elnökét a Híd, a végül alelnökre „keresztelt” szakmai alelnököt pedig az Összefogás adja majd. Márciusban már megegyeztek abban is, hogy milyen arányban küldhetnek embereket az új párt testületeibe az elődpártok, illetve az elődpártok által létrehozott platformok. Az új pártban ugyanis mindhárom elődpárt saját platformot alapít.

Szombaton indul a kongresszusdömping

A Szövetség megalakulásához előbb módosítani kell az Összefogás alapszabályát annak megfelelően, ahogyan a három párt megállapodott. A megegyezés szerint ugyanis az Összefogás lesz az a párt, amelyik befogadja a másik kettőt, miután módosította a nevét és az alapszabályát.

Erre most szombaton, az Összefogás kongresszusán kerül sor. Tehát a Szövetség már szombaton létrejön, az Összefogás átnevezésével.

Egy héttel később jön a Híd, majd az MKP

Ezután a Híd és az MKP kongresszusai következnek, egy héttel később. A Híd 18-án, Tardoskedden tartja kongresszusát, amelyen gyakorlatilag kimondják a Híd megszűnését és beolvadását a Szövetségbe.

Egy nappal később, 19-én, az MKP közgyűlése ülésezik, várhatóan Rimaszombatban, ahol ugyanazt meg kell tenniük, mint a Hídnak, vagyis ki kell mondaniuk az MKP beolvadását a Szövetségbe. Augusztus végén Forró Krisztián, az MKP elnöke bizakodó volt, igaz, azt is mondta, hogy az MKP beolvadásáról a közgyűlésnek kell döntenie. A Paraméter információi szerint azonban az MKP elnöksége is rábólintott a pártdelegációk által elfogadott legutolsó megállapodásokra, amely azonban Sólymos szerint nem tartalmazza a területi autonómia követelését.

Ez abból a szempontból érdekes, hogy Berényi József, az MKP alelnöke még néhány hete is ragaszkodott ahhoz, hogy az új párt alapcélkitűzései tartalmazzák a területi autonómia követelését.

„Én még várom a területi önkormányzatiságról folyó vitának a végleges megoldását, amiben az MKP OT és a kongresszus is mondhat még valamit. Számomra ez még nyitott kérdés, de nem fogom akadályozni a Szövetség létrejöttét, maximum én állok félre” – mondta augusztus végén a Paraméternek Berényi.

Végül jön a Szövetség alakuló kongresszusa

A három párt egyesülési folyamata várhatóan októberben zárul, a Szövetség alakuló kongresszusával. Ehhez ugyanis meg kell várni, amíg a belügyminisztérium beregisztrálja az Összefogás megváltozott alapszabályát, és egyben tudomásul veszi a Híd és az MKP megszűnését illetve beolvadását az új pártba. A Szövetség alakuló kongresszusa akkor sem várható októbernél korábban, ha a belügy a legrövidebb határidőkkel intézi a magyar párt(ok) ügyeit.

Az új párt tisztségviselőiinek megválasztása, programjának elfogadása ennek az alakuló kongresszusnak a feladata lesz.

- lpj -