Olaszországban eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében

2020. június 3. - 13:44 | Külföld

A koronavírus-járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás, valamint eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében.

Olaszországban eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében
Fotó: AFP

A forgalmasabb autósztrádákon a kora hajnali óráktól kezdve nőtt a forgalom, és volt, ahol sorok is kialakultak, ami az ország március 11-i lezárása óta most először történt meg. Kisgyerekes családok szálltak fel a vonatokra a milánói központi pályaudvaron, az óvodák, iskolák még nem nyitottak újra, így az utazási korlátozás feloldásával a családok ismét felkereshetik a távolabb élő nagyszülőket, víkendházakat vagy üdülőhelyeket.

Majdnem három hónap után Olaszország régiói között teljesen szabaddá vált a mozgás, semmilyen engedély vagy igazolás nem szükséges.

Sandra Zampa egészségügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy a belső és a külső határok teljes megnyitása nem az ellenőrzések hiányát jelenti:

a repülőtereken, vasúti csomópontokon, kikötőkben is mérik az utasok testhőmérsékletét. Hozzátette, hogy esetleges gócpontok kialakulása esetén azonnal elszigetelik az adott területet.

A Termini római központi pályaudvaron külön személyzetet alkalmaznak a vonatokkal érkezők testhőmérséklet mérésére. Hasonlóképpen ellenőrzik a római Leonardo Da Vinci, más néven Fiumucinói repülőtér induló és érkező utasait. Szerdán többségében belföldi járatok szálltak fel, Olaszország legforgalmasabb légikikötőjében hatezer utassal számolnak, a tavaly június 3-i napi 110 ezerhez képest. Újranyitott a szardíniai Alghero repülőtere, egyenlőre Rómába és Milánóba tartó gépekkel, majd június 13-tól a többi járatot is elindítják a sziget hajóforgalmával együtt. A nápolyi repülőtérről jövő héten indul az első külföldi járat Párizsba. Egyes vasútvonalakon háromszorosára növelték a járatok számát, megközelítve a járvány előtti forgalmi szintet. Torinóból elindult az első nagysebességű vonat a déli Reggio Calabriába.

Olaszország megnyitotta külső határait is első lépésben az EU-tagállamokból és Nagy Britanniából érkezők előtt, akiket nem helyeznek többé karantén alá. Több olasz tartományban mobiltelefonos alkalmazást vezettek be a turisták kontaktkövetésére, ezekhez önkéntes, de ajánlott a csatlakozás. Máshol eltérő módszerekkel regisztrálják a más régióból vagy országból érkezőket. Vírustesztet sehol sem kérnek.

Olaszországban napi 300-ra csökkent a diagnosztizált fertőzöttek száma, akiknek felét továbbra is Lombardiában szűrik ki.

MTI