Olaszországban a gyógyultak száma több mint kétszerese az aktív fertőzöttekének

2020. május 20. - 20:53 | Külföld

Százhatvaneggyel emelkedett a halottak száma egy nap alatt Olaszországban, amely elérte a 32 330-t az olasz polgári védelmi hatóság szerda esti adatai szerint.

Olaszországban a gyógyultak száma több mint kétszerese az aktív fertőzöttekének
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Három hónappal a Covid-19 fertőzés kezdete óta a gyógyultak száma több mint kétszerese a jelenleg szűrt betegeknek. Június 3-től az olaszországi repülőterek megnyitását tervezik.

A halottak száma eggyel csökkent az egy nappal ezelőtti 162-höz képest. Március 9. óta először hétfőn süllyedt száz alá a halottak száma, majd ismét emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma több mint kétezerháromszázzal csökkent az egy nappal korábbi ezernégyszáz után, és már 62 752-nél áll. A gyógyultak száma túllépte a 132 ezret. Ez az első alkalom, hogy a gyógyultak száma több mint kétszerese a jelenleg aktív betegeknek. Minden száz tesztelt személyből egy bizonyul fertőzöttnek, ami a legalacsonyabb adat a járvány olaszországi terjedésének kezdete óta.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 227 364-t. A koronavírusjárvány február 20-án kezdett el terjedni Olaszországban: azon az éjszakán azonosították a legelső olasz fertőzöttet a lombardiai Codogno kórházában. Február 23-én Codognót és a térség további kilenc városát karantén alá helyezték, március 11-én egész Olaszországot lezárták.

A gócpont Lombardiában 65-tel emelkedett a halottak száma a korábbi 54-hez képest. A diagnosztizált fertőzöttek száma 294-gyel emelkedett az egy napja mért 462-höz képest.

A római kormány bejelentése szerint június 3-tól azon tartományok között lehet majd közlekedni, amelyekben a járványhelyzet két hét múlva nem ad okot aggodalomra. Ezen a dátumon tervezik a külső határok megnyitását, valamint az olaszországi repülőterek újraindítását. Az Alitalia olasz légitársaság közölte, hogy járatai elsőként Olaszországból New Yorkba, Spanyolországba, valamint a délolasz városokba repülnek.

A középolasz Lazio tartományban május 29-én nyitják meg a tengerparti strandokat, ahova csak helyfoglalással lehet majd belépni. A korábban szabad tengerpartokon is kötelező lesz az előzetes foglalás. Június közepétől a nyári gyerektáborokat akarják megnyitni, mivel addigra végetér az internetes tanítás is.

A Codacons fogyasztóvédelmi szövetség jelentős áremelkedésre hívta fel a figyelmet az újraindulás harmadik napján: jelentősen drágult a csésze kávé ára a bárokban, egészen két euróig emelkedve, valamint drágultak a fodrászatok díjai is.

A római belügyminisztérium az uzsoraveszélyt hangsúlyozta: a járványhelyzet első három hónapjában majdnem 10 százalékkal nőtt az ilyen kölcsönre kényszerültek száma, és száz százalékkal emelkedett a túl magas uzsorakamat miatt a hatóságoktól segítségek kérők száma.

(MTI)