Olyan változásokat szorgalmaz az iskolaügyben az új miniszter, hogy a gyerekek örömmel járjanak iskolába

2022. október 5. - 09:26 | Belföld

Az új oktatásügyi miniszter, Ján Horecký célja az, hogy az oktatás ne hasonlítson egy charterjáratra. Ezt azután jelentette ki, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezte.

Olyan változásokat szorgalmaz az iskolaügyben az új miniszter, hogy a gyerekek örömmel járjanak iskolába
Ján Horecký (Fotó: TASR)

Horecký kiemelte, Szlovákia jövője érdekében első osztályú oktatásra van szükség, az oktatás feltételeit, tartalmát és formáit, illetve az eredményeit tekintve.

Hangsúlyozta, vannak dolgok, amelyeket haladéktalanul meg kell oldani, elsősorban az iskolák energiaköltségeire vonatkozó problémákat.

Az új tárcavezető rámutatott, azt akarja, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. „Hogy a pedagógusok ne csak hivatásukra, hanem diákjaik eredményeire, későbbi életükre is büszkék lehessenek” – fogalmazott.

Horecký elmondta, hogy szeretne találkozni Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszterrel. Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök kijelentette, hogy az oktatási tárca új vezetője teljes támogatást élvez, Gröhling részéről is. Kiemelte, hogy ennek a kormánynak az oktatás, valamint az egészségügy a prioritása.

Heger megjegyezte, az oktatási tárca megüresedett vezetői posztjára nem jobboldali, baloldali, konzervatív vagy liberális személyt, hanem szakértőt keresett. Rámutatott az oktatás területén végzett sokéves munkásságára. „Megkérdőjelezhetetlen szakértő, több mint 20 éves oktatási tapasztalattal” – húzta alá.

Az oktatási tárca új államtitkárainak nevét egyelőre nem pontosította. Heger és Horecký is megerősítette, hogy a lehető leghamarabb kinevezik őket.


(TASR)