Omega koncert a Nemeshodosi Nagy Lakomán

2016. július 6. - 07:39 | Régió

A  Dunaszerdahelyi Habos Napok vásártéri sörsátrában sor került a Nemeshodosi Nagy Lakoma sajtótájékoztatójára, kedden.

Omega koncert a Nemeshodosi Nagy Lakomán
A szerző felvétele

A sajtótájékoztatón részt vett Kóbor János, a Nemeshodosi Nagy Lakomán augusztus 12-én fellépő Omega együttes legendás alakja, Török Adrienne, az elóKoncert vezetője, valamint Gocoň Péter, a Klikk Out Events iroda vezetője, aki egyben a szóban forgó lakoma társszervezője is.

A Nemeshodosi Nagy Lakoma immáron hat évre visszatekintő múlttal rendelkezik. Idén két napig várja vendégeit a rendezvény. „Az első napot, azaz augusztus 12-ét a méltón hírhedt Omega zenekar köré építettük fel, akik este kilenc órakor lépnek majd a színpadra egy fergeteges koncert erejéig. Úgy gondolom, hogy tőlük nagyobb legendát nem hozhattunk volna el az eseményre. A második nap maga a lakoma napja. Szombaton, augusztus 13-án már reggeltől különféle szórakoztató programokkal készülünk, lesz többek között futóverseny, foci, valamint főzőverseny is, illetve a kultúra is helyet kap. A belépőjegy elővételben 18 euró, a helyszínen pedig 20 euró lesz a koncertre, a hodosi lakosok számára pedig 10 euró. Ez a jegy két napra szól, s tartalmaz egy tombolaszelvényt is. A tombola sorsolására a második napon kerül sor, fődíja egy Fiat 500-as. A második napon 3 eurós belépő lép érvénybe, a helyieknek pedig ingyenes lesz a belépés. A látogatók számát tekintve, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy elérjük a tízezret”- hangsúlyozta Gocoň Péter.

„Eddig még nem hallottam erről a lakomáról, de mostanra már nagyon sokat tudok róla, és nagyon várom már az eseményt. Véleményem szerint a szervező által említett tízezer egy teljesen reális szám, mi is nagyjából erre számítunk. Ez a koncert az 55 éves Omega legnagyobb, legismertebb számait hozza el. Ősztől indul egy fantasztikus koncertsorozatunk, annak tiszteletére, hogy megalakulásunk 55. évébe lepünk bele, s valószínűleg augusztus 12-én, a Nemeshodosi Nagy Lakomán felcsendül majd ebből is egy vagy két szám”- hangzottak el Kóbor János szavai.

Az Omegával együttműködni nem csupán a lakoma szervezőinek nagy öröm. Az elóKoncert iroda már 1990 óta működik, s a kezdetektől nagy álmuk volt, hogy az együttessel együtt dolgozhassanak, árulta el Török Adrienne.


SzC/para

Címkék: nemeshodosi lakoma