Ömlik a beruházás Szlovákiába, idén még egy 4 milliárdos invesztícióért küzdenek

2022. december 5. - 10:59 | Belföld

Róbert Šimončič, a beruházásfejlesztő állami SARIO vállalat vezérigazgatója csaknem tökéletesnek nevezte az idei évet az invesztíciók szempontjából. A Hospodárske noviny-nek elmondta, hogy pillanatnyilag is kilátásban van több olyan invesztíció, amely az idei év legnagyobb sikerének számító Volvót is túlszárnyalja.

Ömlik a beruházás Szlovákiába, idén még egy 4 milliárdos invesztícióért küzdenek
Fotó: TASR

Számos beruházó a már megkötött szerződéseinek nyomása alatt növeli termelő kapacitását, illetve ennek helyét keresi. Šimončič közölte, hogy jelenleg mintegy 60 beruházási projekt van egyeztetés alatt, kb. 20 milliárd euró értékben. Ezeknek persze nem mindegyike köt ki végül Szlovákiában, ahol pedig elsődleges cél volna a beruházókat az ország keleti részébe csábítani, például a Rimaszombat melletti ipari parkba, ez viszont egyelőre nem sikerült.

A keleti országrész ugyanakkor nem marad beruházás nélkül, a Volvo ugyanis éppen Kassa mellett tervezi megépíteni üzemét, 1,2 milliárd eurós beruházásból, amelyben 5 ezer személyt foglalkoztathatna. A cég ugyanakkor tucatnyi további beszállítót vonzhat magával, melyek összesen kb. 20 ezer embert is foglalkozhathatnak a jövőben.

A Volvo azzal számol, hogy a jövőben 250 ezer elektromos járművet gyárthatnak le Szlovákiában, és hasonlót trendet kíván követni a többi autógyártó is. A Stellantis már gyártja a Peugeot 208-as elektromos verzióját, a KIA két éven belül tervez áttérni egy modellel, a Volkswagen pedig a SUV modelljeit tervezi áramosítani.

Régóta a levegőben lóg egy akkumulátorokkal kapcsolatos nagyberuházás. A Volvo egyelőre vásárolni készül az akkumulátorokat, a HN információi szerint viszont a Volkswagen anyavállalata már nézelődik. Nem máshol, mint a nagysurányi (Érsekújvári járás) ipari parkban. Négymilliárd eurós beruházásról van szó, és az év végéig dőlhet el, hogy Szlovákiát vagy Csehországot választják.

Šimončič megerősítette, hogy jelenleg 5 beruházási projekt is kötődik az elektromobilitáshoz, a komponensektől kezdve az akkumulátorokig, várakozásai szernt jövőre pedig még több ilyen kerülhet a látókörükbe.

(Hospodárske noviny)