Önálló frakciója lesz a Szövetségnek Besztercebánya megyében

2022. november 30. - 19:15 | Régió

Önálló frakciót hoz létre a Szövetség-Aliancia a besztercebányai megyegyűlésben (BBSK), a képviselői csoport vezetője Csúsz Péter lesz.

Önálló frakciója lesz a Szövetségnek Besztercebánya megyében
-illusztráció- (Fotó: Cséfalvay Á. András)

A párt szeretné megszerezni az egyik alelnöki posztot a megyében – erről rimaszombati (Rimavská Sobota) sajtótájékoztatójukon nyilatkoztak szerdán a Szövetség megyei képviselői.

A Szövetségnek 9 megyei képviselője van, főleg a megyei másod- és harmadrendű utak felújításának folytatását tartják fontosnak, emellett szeretnék javítani az autóbusz-közlekedést a megye déli járásai és Magyarország között. A prioritások közé tartozik az iskolaügy, az egészségügy és a kultúra is.

Csúsz Péter a TASR-nek elmondta, a Szövetség is résztvevője a megyei koalíciós tárgyalásoknak, a megye alelnöki posztjára pedig Juhász Pétert jelölik, aki a Rimaszombati járásban indult a választáson. Jelölését a december 1-jei ülésen terjesztik elő.

Ondrej Lunter (független) megyeelnök november 24-én foglalta el hivatalát, a megyei képviselők pedig letették az esküt. A 49 fős megyegyűlésben 22 független van, a Szövetségnek 9, a KDH-OKS-PS-SaS-Spolu-koalíciónak 7, a Hlas-SD-nek pedig 5 képviselője van. A maradék 6 poszton négy párt és két koalíció osztozik.

TASR