Onedayfröccsfest pénteken és szombaton Dunaszerdahelyen!

2016. július 13. - 09:00

Július 15-16-án a Szent István téren (a gimnázium és a vidékfejlesztési szakközépiskola között) megtartandó fesztivállal kapcsolatos tudnivalók.

Onedayfröccsfest pénteken és szombaton Dunaszerdahelyen!

A fesztivál területére a Fő utca felől lehet belépni, a Štefánik utcáról kizárólag a fellépők és a rendezők számára alakítanak ki technikai bejáratot.

Forgalmi korlátozások várhatóak: pénteken hajnali egy órától egészen vasárnap reggelig lezárják a Szent István teret a Sládkovič utcától a Štefánik utcáig.

A szervezők szépen kérik a lakosokat, hogy csütörtök este már ne parkoljanak a Szent István téren!

A Onedayfröccsfest pénteken délután 15 órától veszi kezdetét Abaházi Csabával (Class FM) és a tavaly is nagy sikert aratott pécsi Band of Streets zenekarral. Őket az Iringó TáncStúdió táncosainak produkciója követi, majd a Bada Bing nyomja a bulit, és ezt követően az év zenekara a Halott Pénz lép a Onedayfröccsfest színpadára! A péntek éjszakát pedig „Dj Szemi & live sax show” produkció zárja.

Szombat délelőtt veszünk egy nagy levegőt, majd délután kezdünk ismét a neves rádiós műsorvezetővel Garami Gáborral, a Band of Streets zenekarral, utána rákattanunk a szambára, és utazunk! Meg sem állunk Dél-Amerikáig, a hondurasi Mario Ochoa leadsinger által vezényelt „Barrio Latino” zenekarral igazi dél-amerikai hangulatot teremtve az év felvidéki koncertje előtt! A nagykoncert kezdése előtti pillanatban kisorsoljuk a nyereményutat, a washingtoni elnöki utat, és a Facebookon folyó nyereményjáték, a Sziget Fesztivál bérlet nyertese is ismertté válik. 21:00-ás kezdéssel pedig indul a Wellhello koncert, amit az egész Csallóköz várva vár! Utánuk következik a nagy visszatérés Garami Funky Staff feat Nika after a kimerülésig, őket már nem kell bemutatni Dunaszerdahelyen.

A nagykoncertek előtt mind a két nap bemutatásra kerül egy új DACszurkolói dal, melynek címe: „Sárga a szív, kék a vér”, a dal a Onedayfröccsfest támogatásával készült, és a DAC tulajdonosa is jóváhagyta.

Előreláthatólag nem lesz tikkasztó hőség, sokkal inkább a FRÖCCSÖZÉSHEZ és a BULIZÁSHOZ megrendelt kellemes idő, 23-24 fok lesz, semmi kétség, a Jóisten is szereti a fröccsözőket!

Az „Authentica - kultúra határok nélkül” Polgári Társulás által hagyományosan megrendezett kétestés, másfélnapos rendezvény idén is ingyenes, a belépés támogatói tombolajeggyel lehetséges, melyek elővételben csütörtökig lesznek elérhetőek a Szicsek Pálinkaházban, a Budapest Kávézóban és a Focus Music Shop-ban, Nagymegyeren pedig a Stefarez Étteremben. Utána már csak a helyszínen!
Elővételben csak kétnaposak vannak, ára 6,-EUR. A helyszínen a kétnapos ára 8,-EUR. A napijegy ára pedig 5,-EUR. Napijegyet csak a helyszínen tudtok beszerezni, elővételben nem lehetséges!

A helyszínre érdemes időben érkezni, aki ott szeretne támogatói tombolajegyet váltani ne hagyja az utolsó pillanatra a nagykoncertek kezdésére, mivel mind a két nap hatalmas tömeg várható.

Elnöki bulira fel!

(PR-cikk)