Öngyilkos merénylő robbantott egy kelet-afganisztáni városban, többen meghaltak

2019. március 6. - 09:51 | Külföld

Öngyilkos merénylő robbantott szerda reggel a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, a helyszínt körbevették a biztonsági erők, folynak a harcok - közölték hatósági források.

Öngyilkos merénylő robbantott egy kelet-afganisztáni városban, többen meghaltak
Fotó: TASR/AP

A merénylet egy építkezési vállalatnál történt, mintegy két kilométerre a város repülőterétől. A támadó gyalog érkezett, majd a cég kapujánál működésbe hozta a nála lévő pokolgépet. Ezt követően fegyveresek rohamozták meg a létesítményt, és tűzet nyitottak az ott lévőkre.

A tartományi kormányzat szóvivője szerint tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek között. Úgy tudja, hogy a merényletben meghalt legalább három építőmunkás és két támadó. A tartományi rendőrfőnök, Gulám Sztanikzai szerint egyelőre öt sebesültről tudnak.

Eddig senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Dzsalalábád a Pakisztánnal határos Nangarhar tartomány fővárosa. Nangarhar Afganisztán egyik legforrongóbb térsége, ahol a tálibok mellett 2015 óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is aktív.

(MTI)