Önvédelmet tanultak a nagymegyeri szakközépsuli tanulói

2019. december 3. - 20:19 | Régió

A Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola nagymegyeri részlegén Sklut Tibor önvédelmi bemutatót tartott a tanulók számára.

Önvédelmet tanultak a nagymegyeri szakközépsuli tanulói
A szakközépiskola felvételei - Továbbiakért kattints!

A diákok különböző védekezési technikákat sajátítottak el. Először önmaguk próbálgatták a mozdulatokat, majd az előadás második felében párban, egymáson próbálták ki a fogásokat.

Sklut Tibor az előadásán különböző szituációs helyzeteket mutatott be, amelyeket a tanulóknak beleéléssel meg kellett érteniük, majd el kellett sajátítaniuk,és alkalmazniuk kellett a különböző technikákat.

Az előadó kikötötte, hogy a megtanult fogásokat, technikákat, csak is kizárólag önvédelemi vagy a gyengék megsegítésére alkalmazhatják.

A tanulóknak nagyon tetszett az előadás és remélik, hogy még több alkalommal lesz részük hasonló előadásokon részt venni.

-para-