Órákon keresztül hallgatták ki Kočnert a NAKA nyomozói, ügyvédje viszont nem tudja, miről beszélt

2023. március 21. - 11:47 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói állítólag már többször is kihallgatták Marian Kočnert, aki nemrégiben jelezte, hogy hajlandó elmondani álláspontját a bírókkal kapcsolatos korrupciós ügyekben. Ügyvédje viszont ezeken a kihallgatásokon nem volt kliense mellett.

Órákon keresztül hallgatták ki Kočnert a NAKA nyomozói, ügyvédje viszont nem tudja, miről beszélt
Fotó: TASR

Három évvel ezelőtt a rendőrség a Vihar (Búrka) és a Szélvihar (Víchrica) fedőnevű akció keretén belül több bírót is bilincsben vezetett a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségre (NAKA), többjüket pedig korrupciós bűncselekmény elkövetésével, illetve joghatalommal való visszaéléssel gyanúsították meg. Köztük volt Monika Jankovská akkori igazságügyi államtitkár, valamint Richard Molnár bíró is.

Most a Markíza-váltók ügyében 19 évre ítélt Marian Kočner a rács mögött úgy döntött, vallomást tesz a korrupt bírók ügyében. Ügyvédje, Marek Para szerint kliense több évnyi hallgatás után „el akarja mondani az igazságot, és tisztázni akarja a dolgokat”.

Az Aktuality szerint Kočner már legalább kétszer járt a NAKA-n, és gyakorlatilag az egész napját ott töltötte. A Vihar és a Szélvihar ügyben Kočnert a bíróságok pártatlanságába való beavatkozással, megvesztegetéssel és joghatalommal való visszaéléssel gyanúsítják, miközben a neve több mint 15 bűncselekmény esetében merül fel. Van tehát miről beszélnie, ügyvédje szerint viszont kliense nem bűnbánó tanú (kajúcnik).

„Ez nem klasszikus értelemben vett együttműködés. Csupán álláspontjának elmagyarázásáról van szó. Néhány év után hozzáférést kapott a bizonyítékokhoz, és lehetősége volt megfigyelni az egyes tanúvallomásokban lévő ellentmondásokat. Így érdekében állt megszólalni a saját álláspontját illetően, hogy ő hogyan látta az egyes cselekményeket” – mondta Para.

A nyomozók szerint Kočner Jankovskán keresztül befolyásolta az ítélethozásban Zuzana Maruniaková bírónőt, aki korábban Kočner váltó-visszatérítési ügyével foglalkozott. A vállalkozó egy másik bíróbarátján, Vladimír Sklenkán keresztül akart elrendezni egy másik ügyet, a Dixia Sollaris céggel kapcsolatban. Ez a Nemzetközi Befektetési Banktól kapott jelzáloghitelből elkezdte építeni Pozsonyban az Urbanic polifunkciós épületet, a kölcsönt viszont nem fizették. Kočner egy árverés során jutott hozzá az épülethez, de csak töredékébe került a reális értékéhez képest.

Para nem hiszi, hogy ügyfele befolyásolta volna a bírónőt. „Marian Kočner szükségét érezte, hogy kifejezhesse magát, mivel, nem szeretném azt mondani, hogy befeketítették, de olyan megvilágításban ábrázolták, ami nem volt igaz. Tehát szükségét érezte elmondani az igazságot úgy, ahogy azt ő látja, de ez nem nevezhető együttműködésnek. Annak ellenére, hogy az ő verziója segítségül lehet a büntetőjogi szervek számára” – mondta az ügyvéd, aki Kočner egyik jelenésén sem volt ott a NAKA-n, így biztosam sem állíthatja, hogy kliense tett-e vallomást vagy sem.

Para állítása szerint azért nincs Kočner mellett, mert így akarják növelni szavahihetőségét, valamint ki akarják zárni a spekulációkat, hogy előtte egyeztetett volna ügyvédjével. Para állítólag azt sem tudja, kliense mit mondott a kihallgatásokon, mivel a jegyzőkönyvet sem kapta meg róluk. Az ügyvéd szerint nem kértek, és nem is kaptak semmit cserébe azért, hogy Kočner hosszú évek után megtörte a csendet.


(Aktuality.sk)