Orbán arra kérte Ferenc pápát, hogy támogassa a béke érdekében tett erőfeszítéseiket

2022. április 21. - 15:22 | Külföld

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

Orbán arra kérte Ferenc pápát, hogy támogassa a béke érdekében tett erőfeszítéseiket
Fotó: MTI/Vatikáni Média

A kormányfő kiemelte, a látogatásnak különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

A találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire - mint mondta - "bíztatóan pozitív választ" kapott.

Orbán szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb - 640 ezer - menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat.

"Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra bíztatott, hogy "ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl".


(MTI)