Orbánisztán EU nélkül mond mit ér

Az Orbán-kormányok – erősen relatív – gazdasági sikerei egyből véget érnének, ha az EU elzárná a pénzcsapot. Ezt azonban nem olyan könnyű véghez vinni, évekbe telhet a megvalósítása. A magyar kormánynak így egyelőre nem kell túlságosan nyugtalankodnia. Akkor sem, ha eljárást indítanak ellene az uniós alapértékek megsértése miatt (az EU-szerződés 7. cikkelye alapján) – ami egy hosszú, bonyolult és eléggé fogatlan mechanizmus. 

A világ vezető gazdasági hetilapja, a brit The Economist Európával foglalkozó kommentárjában „Orbán akaratlan szövetségese” címmel közölt cikket, amelyben bemutatja, hogy az EU hogyan tolerálja és teszi lehetővé (mert finanszírozza) egy „autoritatív kleptokrácia” működését Magyarországon. Michael Ignatieff – az Orbán rezsim által fenyegetett – Közép-Európai Egyetem (CEU) rektorának frappáns megjegyzését idézik, amely szerint a magyar kormány működési elve: Hétfőtől péntekig támadd az Európai Uniót, szombaton meg vasárnap aztán beválthatod az általa küldött csekkeket…

Orbán Viktor tavalyi kijelentései szerint viszont az egy „színvonaltalan, de elterjedt” nézet, hogy az uniós támogatások húzzák a magyar gazdaságot és Magyarország nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán, ha nem áramolnának az EU-s összegek, akkor is sikeres lenne. Akkor most kinek van igaza? Talán megválaszolhatja ezt egy, a harmadik Orbán-kormány felkérésére a GKI és a KPMG kutatói által készített 2017-es tanulmány, amely mostanáig letölthető a kormányzati honlapról. E szerint 2006 és 2015 között a magyar gazdaság (a bruttó nemzeti termék – GDP) összesített növekedése siralmasan alacsony, mindössze 4,6 százalék volt, és az uniós források nélkül a gazdaság teljesítménye egyenesen visszaesett volna 1,8 százalékkal.

Sokat mondó adatok láthatók az Európai Bizottság honlapján is (lásd alább a táblázatot és a grafikont). Magyarországra 2010 és 2016 között évente mintegy 3 és 6 milliárd euró értékű nettó transzfer áramlik az uniós közös költségvetésből. Vagyis Magyarország ennyivel többet kap vissza a „brüsszeli kasszából”, mint amennyit oda befizet. Magyarország – és az Orbán kormány – így az uniós tagság egyik legnagyobb haszonélvezője, a nettó transzfer mértéke a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 3 és 5,6 százaléka közt volt, ez a legmagasabb arányok között van az EU-n belül. 2014-ben például a legmagasabb volt mind a 28 tagország között, s ez nem véletlen. Választási év volt és ezért felpörgették a pénzek lehívását és elköltését, hogy minél jobban nőjön a gazdaság.

2017-18-ra valószínűleg ugyanez lesz jellemző, a kormány egyenesen meghitelezte az unióból még meg sem érkezett összegeket is, csak hogy mehessenek a beruházások. Ez egyfajta biztosíték is, ha netalán még sem nyerik meg a választásokat, vagy az EU korlátozni akarná a forrásokat, akkor az összegek túlnyomó része már ki lett fizetve. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elkövetkező 2-3 évben a nettó transzferek és a gazdaság növekedése is jelentősen lelassul, pontosan úgy, ahogy 2014 után történt.

Táblázat: Az EU közös költségvetéséből Magyarországra érkező nettó transzfer

 

2010

2011

2012

2013

2014

2015

2016

Nettó transzfer (milliárd euróban)

2,75

4,42

3,28

4,95

5,68

4,64

3,58

Megjegyzés: kerekített adatok, a nettó transzfer azt jelenti, hogy mennyivel több pénzt kap Magyarország az uniós költségvetésből annál, mint amit oda befizet. (Forrás: Európai Bizottság)

Grafikon: Gazdasági növekedés és az uniós költségvetésből érkező nettó transzferek Magyarországon (2007-2016)

Megjegyzés: A gazdasági növekedés mint a bruttó hazai termék (GDP) éves változása százalékban, a nettó transzfer mint a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) százaléka. A GDP és a GNI között nincs jelentős különbség, az utóbbi többnyire 3-5 százalékkal marad el az előbbitől. (Forrás: Eurostat, Európai Bizottság)

Magyarország abban is kiemelkedik a régióból, hogy milyen rossz hatékonysággal használja fel az uniós forrásokat.  Ahogy a grafikonból is látszik, 2007 óta minden egyes évben az uniós nettó transzfer nagyobb, mint a gazdasági növekedés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EU-ból jön mondjuk egy évben 5 milliárd eurónyi ingyen pénz, a gazdaság mégis csak 4 milliárddal nő! Ilyesmi inkább Bulgáriában jellemző és nem a többi visegrádi és balti országban. Ez nyilván összefügg a hatalmas korrupcióval, a túlárazott megrendeléseket a „mi embereink” kapják, akik „alkotmányos költséget” felszámolva dolgoznak, nem csoda, hogy a Transparency International legújabb, az érzékelt korrupciót mérő világranglistája szerint Magyarország Bulgária után az EU második legkorruptabb állama. De persze annak is szerepe van, hogy sokszor fölösleges dolgok (felcsúti kisvasutak, kilátók) készülnek méregdrágán.

A fenti adatokból jól látszik, hogy Magyarország – és az Orbán rezsim – számára létfontosságúak az uniós pénzek, nélkülük semmi növekedés nem lenne. Megvonásuk, jelentős korlátozásuk komoly zavarokat okozhatna. Ez az egyetlen hatékony ütőkártya, ami az uniós vezetés kezében van, a probléma csak az, hogy jogilag eléggé kétséges, gyakorlatilag meg majdnem használhatatlan. Igen az uniós alapszerződés hírhedt 7. cikkelye alapján indított eljárásra gondolunk, amely akár már idén megindulhat Magyarország ellen (és már folyamatban van Lengyelország ellen) a Bizottság és az Európai Parlament javaslatára.

E szerint az Európai Tanácsban egy tagországtól akár a szavazati jogát is megvonhatják, ha a Tanács „egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”. Csakhogy ezek az értékek „az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok” stb. csak tételesen fel vannak sorolva, kérdés ki hogyan értelmezi őket. Még nagyobb gond, hogy a Tanácsban – az érintett tagország nélkül – mindenki másnak egyhangúlag kellene megszavazni a szankciókat. Tudjuk, hogy a magyar és a lengyel kormány kölcsönösen biztosították egymást, hogy vétózni fognak.

De amennyiben a két országról egyszerre szavaznának, tehát mindkettő nélkül – egyes jogászok ezt lehetségesnek tartják – akkor is vétózhatna más. Bulgária, Románia, vagy akár Szlovákia, Ausztria – a rossz példa ugyanis ragadós, mások is félhetnek attól, hogy egyszer sorra kerülhetnének, ezért valószínű, hogy blokkolnák a dolgot. Sőt meg sem engednék, hogy ebbe a stádiumba jusson. A Tanácsban ugyanis már ahhoz is négyötödös, azaz 80 százalékos többség kell, hogy megállapítsák, „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”. Vagyis pár cinkos állam képviselője már itt elkaszálhatja a dolgot.

De még ha meg is állapítanák az uniós értékek megsértését, az egyetlen nevesített szankció a szavazati jog felfüggesztése a Tanácsban, a többi csak úgy szerepel, hogy felfüggeszthetik „a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait” és persze ez mind csak lehetőség, nem automatikus büntetés. Elvileg ugyan ide tartozhat a pénzek megvonása is, de mivel jó részüket a 2020-ig tartó költségvetési időszakból már rég kifizetik, mire a szankció élesedhetne, ezért reálisan inkább a következő 2020 utáni hétéves időszakban lehetne alkalmazni.

Kezdik elveszteni a fonalat? Nem csoda, az egész mechanizmus bonyolult, hosszadalmas és eléggé fogatlan. Reálisabbnak tűnik, hogy a nettó befizetők a németekkel az élen majd következő költségvetési időszakról zajló tárgyalásokon próbálják meg szerződésbe foglalni, hogy a pénzek odaítéléséhez olyan feltételeknek kell megfelelni, mint a jogállamiság vagy a menekültek befogadása (ahogy a Bizottság vagy Merkel kancellár terveiben, kijelentéseiben ez már szerepelt). Az jól látható, hogy az uniós intézményeknek és számos tagállamnak kezd elege lenni abból, hogy egyesek (és itt többnyire Magyarország kormányát említik elsőként) bankjegykiadó automataként használják az EU-t, miközben fittyet hánynak a klub alapértékeire, sőt rágalomhadjárattal az unió ellen hangolják lakosaikat. Csak egyelőre híján vannak a hatékony eszközöknek, amivel Orbán tisztában van és vissza is él vele.

Közben arról beszél, hogy Magyarország nincs is rászorulva az unió pénzére, de ennek pontosan az ellenkezője igaz, sőt Orbán strómanjai (a Mészáros Lőrincek) és családtagjai, veje, apja, fivéreinek cégei – akik mind profitálnak az uniós alapokból – is jóval szegényebbek lennének az EU-s pénzek nélkül. Itt még egy eszköz áll a Bizottság rendelkezésére, az un. korrekciók. Ha mondjuk az OLAF (az unió csalásellenes hivatala) megállapítja, hogy a pénzeket szabálysértéssel használták fel, akkor az egy adott projektre kifizetett összegeket vagy azok egy részét visszakövetelhetik. Az OLAF például 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja, Orbán veje, Tiborcz István volt cégének (Elios) korrupciógyanús közbeszerzései miatt. Csakhogy a korrekciókkal is az a baj, hogy azok keretében visszafizetett összegek más projektekben újra felhasználhatók. Ezért a korrupt kormányok próba-szerencse alapon működnek: megpróbáljuk lenyúlni a pénzeket, és ha nem jön össze, akkor visszafizetjük a pénzek egy részét és majd egy másik projekt keretében újra próbálkozhatunk. Ideje lenne, hogy ennek vége szakadjon, és a visszafizetett pénzeket már ne lehessen felhasználni, de erre megint csak 2020 után van esély.

augusztus 13. - 14:53
Hova tűnt Marin Ljubičič?
Kellemetlen incidens vet árnyékot az új szezonban remekül teljesítő DAC szereplésére.