Óriási robbanás volt a kabuli repülőtér közelében!

2018. július 22. - 16:12 | Külföld

Nagy  erejű robbanás történt vasárnap a kabuli repülőtér közvetlen közelében röviddel azt követően, hogy több mint egyéves száműzetés után visszatért Afganisztánba Abdul Rasid Dosztum alelnök. 

A robbanás - amelynek oka egyelőre ismeretlen - a repülőtér bejáratánál történt. Az első értesülések szerint két tucatnál több halottja van a robbanásnak, az alelnöknek és az őt köszöntő támogatóinak nem esett bántódásuk. Egyes hírek szerint a halottak zöme rendőr. Amikor a detonáció történt, Dosztum már távozott a reptérről.

A volt hadúrból lett alelnök tavaly májusban utazott Törökországba"gyógykezelésre", megfigyelők szerint ugyanakkor az üzbég nemzetiségű Dosztum Asraf Gáni államfő bírálójaként tartós
száműzetésbe kényszerült.

Dosztumot korábban azzal gyanúsították, hogy utasítást adott testőreinek egy politikai vetélytársa megkínzására. Az alelnök ellen azonban még eljárást sem indítottak az ügyben. Dosztum tagadta, hogy utasítást adott volna ilyen cselekményekre.


MTI/para