Orosz doppingbotrány – Már 2010-ben szóltak az oroszoknak, hogy baj lehet

2016. szeptember 9. - 07:48 | Sport

Oroszországban nem fordítottak kellő figyelmet a doppingellenes küzdelemre, jóllehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már hat évvel ezelőtt figyelmeztette Moszkvát a lehetséges problémákra - közölte Vitalij Szmirnov, az orosz olimpiai bizottság tiszteletbeli elnöke.

Orosz doppingbotrány – Már 2010-ben szóltak az oroszoknak, hogy baj lehet
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A 2010-es vancouveri téli olimpián Jacques Rogge, a NOB akkori elnöke azt mondta, tudnak oroszországi doppingesetekről, és felhívta a sportminisztérium figyelmét a lehetséges szankciókra - közölte az orosz olimpiai bizottság (OKR) tiszteletbeli elnöke.

Vitalij Szmirnov, aki jelenleg az OKR antidopping bizottságának a vezetője, úgy látja, elkerülhetetlenül megoldásra érett a helyzet, már csak azért is, mert "kétszázhatvanhét sportolónk vesztett rajta doppinghasználaton, ezzel nem lehet megbékélni". Ennek az állapotnak véget kell vetni - jelentette ki.

A Szmirnov által vezett testület életre hívását Vlagyimir Putyin július 22-én javasolta az OKR-nek leszögezve, hogy szükség van Oroszországban egy független doppingellenes bizottságra. Az OKR július 25-én megerősítette tisztében Szmirnovot.

A testülettel az olimpiai bizottság elnöke, Alekszandr Zsukov csütörtökön közölte, hogy ez év végéig megszületik a doppingellenes törvény Oroszországban.

Ami az előzményeket illeti, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékes bizottsága tavaly november 9-én hozta nyilvánosságra a moszkvai doppinglaboratórium, továbbá a nemzeti antidopping-szervezet (RUSZADA) és az orosz sportminisztérium tevékenységére vonatkozó jelentését.

Ez vádakat fogalmazott meg több orosz tisztségviselővel és sportolóval szemben. A WADA tanácsa ezt követően határozatban állapította meg, hogy a RUSZADA megsértette a nemzetközi ügynökség alapszabályát és felfüggesztette annak tevékenységét.

A 2008-as és a 2012-es olimpiai minták NOB által elrendelt újratesztelése - más országok versenyzői mellett - számos orosz sportoló esetében mutatta ki utólag, hogy Pekingben és Londonban is doppingszert használva érte el eredményeit.

Az atlétákhoz hasonlóan a súlyemelők nemzetközi szövetsége is eltiltotta az orosz súlyemelőket a riói indulástól.

(MTI)