Orosz Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt

2015. október 10. - 16:12 | Sport

Az összetett pontversenyben második helyen álló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő kezdheti az élről a vasárnapi futamot.

Orosz Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt
Fotó: SITA

Mögötte csapattársa, a világbajnoki címvédő és összetettben éllovas brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája szerezte meg. A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel a Ferrarival a negyedik időt futotta.

A 30 éves Rosbergnek ez pályafutása 18., s idei harmadik pole pozíciója. Az 53 körös verseny az Orosz Nagydíjért az 5848 méter hosszú pályán vasárnap, magyar idő szerint 13 órakor kezdődik Szocsiban.

Jól van Carlos Sainz Jr., akinek a balesete miatt félbeszakították a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati szabadedzését. A verseny harmadik hivatalos tréningje közben a Toro Rosso 21 éves spanyol pilótája autójával nagy sebességnél kisodródott, majd a védőfalnak csapódott. Hordágyra szíjazva, mentőautóval szállították el, később azonban ő maga tudatta a kórházból, hogy megúszta az esetet.

"Minden rendben, ne aggódjatok értem" - üzent "szelfivel" kórházi ágyáról a saját közösségi oldalára feltett fotóval a spanyol pilóta. Csapata, a Toro Rosso az időmérő edzés előtt azt közölte, hogy Sainz teljesen öntudatánál van és tudott beszélni, amikor kiemelték a versenyautóból.

A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Nico Hülkenberg (német, Force India)

4. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Romain Grosjean (francia, Lotus)

5. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)

7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

8. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Will Stevens (brit, Manor Marussia)

10. sor:
Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)

MTI/para