Orosz oligarchák nem javíttathatják repülőgépeiket és hajóikat Nagy-Britanniában

2022. március 31. - 06:55 | Külföld

Orosz oligarchák ezentúl nem vehetik igénybe brit szakvállalatok szolgáltatásait repülőgépeik és hajóik karbantartására.

Orosz oligarchák nem javíttathatják repülőgépeiket és hajóikat Nagy-Britanniában
A Phi szuperjacht - Boat International

A brit kormány szerda este beterjesztett, azonnal hatályba lépett sürgősségi törvénykezdeményezését azonnal alkalmazták is két orosz milliárdos, Jevgenyij Svidler és Oleg Tyinkov esetében - közölte a londoni külügyminisztérium.

A kormány már a hónap első felében törvénytervezetet fogadtatott el, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül orosz repülőgépek berepülése a brit légtérbe, illetve leszállásuk brit területen, orosz tulajdonú hajók pedig nem köthetnek ki Nagy-Britanniában.

Az intézkedés szerdai kiterjesztésével lehetetlenné vált a szankciókkal sújtott orosz oligarchák tulajdonában lévő, Nagy-Britanniában tárolt repülőgépek karbantartása is, és ez az intézkedés immár az oligarchák jachtjaira is vonatkozik.

A brit közlekedési minisztérium éppen előző nap jelentette be, hogy lefoglalt egy 38 millió font (16,5 milliárd forint) értékű luxusjachtot, amely egy meg nem nevezett orosz oligarcha tulajdona.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter a londoni alsóháznak küldött átiratában közölte, hogy a csaknem 60 méter hosszúságú hajó tulajdonosának kilétét "szándékosan és alaposan eltitkolták" a jachtot hivatalosan bejegyző cég képviselői.

A Phi nevű hajót a karib-tengeri Szt. Kitts és Nevis szigetállamban jegyezték be, de máltai lobogó alatt közlekedett.

Szt. Kitts és Nevis azon nemzetközösségi országok csoportjába tartozik (Commonwealth realm), amelynek jelenleg is a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő az alkotmányos államfője.

A hajót a kelet-londoni Canary Wharf üzleti negyedének kikötőjében, a Temzén lehorgonyozva találták.

A Hollandiában gyártott jachton hat különálló luxuslakosztály és úszómedence is van.

A brit külügyminisztérium szerda esti bejelentése szerint az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta brit szankciókkal sújtott orosz bankok globális eszközértéke 500 milliárd font, az ugyancsak brit szankciókkal sújtott orosz oligarchák összesített nettó vagyona pedig meghaladja a 150 milliárd fontot.

Az utóbbiak között van Roman Abramovics, az angol labdarúgás felső osztályában, a Premier League-ben játszó londoni Chelsea futballklub tulajdonosa, Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója, Aliser Uszmanov üzbég születésű nagyvállalkozó és Igor Suvalov ingatlanpiaci befektető, egykori orosz első miniszterelnök-helyettes.

mti/para