Orosz repülőgép szállt le a szankciók ellenére Szlovákiában

2022. augusztus 3. - 08:32 | Belföld

Kedden a pozsonyi reptéren szállt le a világ egyik legnagyobb teherszállító géptípusa. A kormány és az illetékes minisztériumok sem tájékoztattak erről előre, és a Markíza szerint kedden sem kívánták kommentálni.

Orosz repülőgép szállt le a szankciók ellenére Szlovákiában
Forrás: Wikipédia

A Volga-Dneper társaság Iljusin 76 TD típusú gépe Moszkvában szállt fel, a radarfelvételeken látni, hogyan repülte át a Balti-tengert, majd Németországon és Csehországon keresztül elérkezett hozzánk.

Délután 13 órakor szállt le, komoly biztonsági intézkedések közepette. A rendőrség is figyelemmel kísérte a leszállást, majd mintegy két óra elteltével egy kocsisor indult el két kamionnal együtt a reptérről, a rendőrök kíséretében.

A pozsonyi reptér és a gazdasági minisztérium sem nyilatkozott az ügyben, utóbbi a Szlovák Villamosműveket említette. Hivatalos álláspont egyelőre nem érkezett sehonnan.

A Markíza információi szerint azonban magfűtőanyag, azaz nukleáris tüzelőanyagok vannak a kamionokban a két atomerőművünkbe szállítják őket. Ezt a verziót támasztja alá, hogy ehhez hasonló szállítás már márciusban is történt, néhány nappal az orosz-ukrán háború kirobbanása után. Akkor is ugyanilyen gép érkezett, ugyanettől a társaságtól, csupán annyi különbséggel, hogy uránrudakat szállítottak.

A gazdasági minisztérium akkor azt közölte, hogy a berepülésre volt egy külön engedélyük. Richard Sulík akkor azt mondta, hogy erre az évre már be vagyunk biztotsítva.

(Markíza)