Oroszország összeomlás közeli állapotba kerülhet

2022. május 21. - 16:03 | Külföld

Az oroszokat érintő egyre több szankciót már a lakosság is érzi – erről beszélt Tarjányi Péter a Spirit FM Ostrom című műsorában.

Oroszország összeomlás közeli állapotba kerülhet
Fotó: TASR/AP

A biztonságpolitikai szakértő szerint egy olyan válság felé sodródik Oroszország, amit a politikai vezetés már lát. Mint mondta: a gazdasági válság annyira tudja erősíteni a katonai válságot is, hogy Oroszország összeomlás közeli állapotba kerülhet. Hozzátette, hogy ez nem érdeke az orosz politikai elitnek.

Oroszország bejelentette, hogy az elfoglalt területeken azonnal elkezdik a gazdasági helyreállítást. Tarjányi ezt egy „lufinak” gondolja. Először a lőszermentesítés, aknamentesítés, aztán a bontás következik, ami ilyen mértékű pusztításnál másfél, két évet vesz igénybe. „Az oroszoknak az alapellátást a következő háromnegyedévben piszok nehéz lesz biztosítaniuk” – mondta. A helyreállítás szerinte egy-másfél évet is igénybe vehet.

(atv)