1
russia_ukraine_war_economy218460848932
Kész gazdasági összeomlás, amelynek a jelei látszanak Oroszországban – mutatott rá a 24.hu.
A féléves lejáratú államkötvény kamata, hozama már 24 százaléknál járt hétfőn, pedig egy hónapja még csak 10 százalék volt, pénteken meg 18 százalék, derül ki a Portfolio.hu összeállításából. A befektetők rövid távon óriási kockázatokat látnak, hosszú távon viszont rendeződésre számítanak, erre utal ugyanis, hogy a hosszú hozamok messze a rövidek alatt vannak, írják.
„Nőtt az egyik legfontosabb csődkockázati mutató, a CDS-felár is, amely kvázi egy biztosítás az adott lejáraton esetlegesen előforduló fizetésképtelenséggel szemben. Az 5 éves kötvényekre érvényes a CDS-árazásból az következik, hogy a piac 56 százalékos valószínűséget lát az államcsődre.”
A rubel is mélyrepülésben. Hétfőn történelmi mélypontra gyengült az orosz valuta, 1 dollár már 113 rubelt is ért, miközben év elején még csak 75 rubel volt 1 dollár ára.
(24.hu)