A teherkocsi az oldalára borult, a föld pedig az úttesten végezte.
A teherkocsi az oldalára borult, a föld pedig az úttesten végezte.
A helyszínre a szlovák és a magyar rendőröket is riasztották.
Nagymegyer és Izsap között a városi rendőrség figyelt fel rájuk.
A dunai töltés közelében figyeltek fel a kocsira.
Egy kivételével kiutasították őket az országból.
Az igazi sofőr egy aligha hihető mesével állt elő
A legtöbben Londonba repülnek közvetlenül a szavazás után.
Nincs elég pénzük? Dolgozzanak többet!
Meg kell akadályozni a jószomszédi kapcsolatokra gyakorolt negatív külső hatást.
De akár a hozzátartozó is kérheti azt.
Az ukránok az UEFA-döntés után bojkottot jelentettek be.
Egyesek megfeledkeztek az áruk behozatalára vonatkozó szabályokról.
A nagyszabású előadás műsorán Bródy János teljes életművének esszenciája szerepel
Kerületi rangadót is tartogat a hétvégi forduló.
Állítólag sok európai város valósága ma nők megerőszakolása és félelem az esti sétától.
Szoboszlai a nyári átigazolását követően hamar közönségkedvenccé vált Liverpoolban.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.