Őrület, mit vitt véghez két nő ittasan! Egyikük autógumi nélkül vezette járművét

camera

1

Őrület, mit vitt véghez két nő ittasan! Egyikük autógumi nélkül vezette járművét

Fotók: Facebook 

Megosztás

A nagyszombati rendőrök függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak eljárást két női sofőr ellen.

Kedden egy 50 éves nő egy Mazda 6-ossal közlekedett Nagyszombat felől Brestovany község felé, az út egy részét csak az első keréktárcsán, gumi nélkül tette meg. Amint arról a nagyszombati rendőrség a közösségi oldalon beszámolt, a járőrök alkoholtesztet végeztek a nőn, a teszt csaknem két ezrelék alkoholt mutatott.

Egy másik női sofőrt ma hajnali háromkor csípett el a rendőrség Nagyszombat városában. Észrevették, hogy valami nem stimmel azzal, ahogy vezet, ezért úgy döntöttek, megállítják. Ezt azonban csak néhány utcával arrébb, egy benzinkútnál sikerült megtenniük. A nő útközben elvesztette a rendszámtábláját is. A 23 éves sofőrt a rendőröknek az ellenőrzés során le kellett nyugtatniuk, mert agresszív volt, és nem volt hajlandó együttműködni a járőrrel. Az alkoholszonda használatát is elutasította. A rendőrök bevitték őt a rendőrkapitányságra, rendőrségi cellában végezte.

Mindkét sofőrrel szemben eljárást indított a rendőrség. A két nő a fogdában várja a bíróság döntését. Akár egy év szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

(čas.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program