Őrült dunaszerdahelyi hajrá és az indonéz Messi – ilyen volt a nyári átigazolási időszak a Fortuna Ligában

2021. szeptember 8. - 20:30 | Sport

Hétfőn éjfélkor Szlovákiában is bezárta kapuit az átigazolási piac, összességében pedig elmondható, hogy érdekes nyarat tudhatunk magunk mögött. Nem egy millión felüli igazolással büszkélkedhetnek az élvonal csapatai, egyesek szépen erősödtek, mások jócskán gyengültek. Cikkünkben összegyűjtöttük a nyár összes átigazolását a Fortuna Ligában.

Őrült dunaszerdahelyi hajrá és az indonéz Messi – ilyen volt a nyári átigazolási időszak a Fortuna Ligában
Fotó: Cséfalvay Á. András

Alapemberek hagyták el a DAC-ot, amely (talán ennek is köszönhetően) a vártnál nehezebben kezdte a bajnokság új kiírását. A gólgyáros Eric Ramirezt 1,75 millió euróért elvitte a Dinamo Kijev, Abdulrahman Taiwo és Marko Divković Dániában folytatja – előbbi a SönderjyskE, utóbbi a Bröndby együttesében, Vida Máté lejáró szerződését pedig nem hosszabbították meg. A vezetőség nem tartott továbbá igényt a két németre, Niklas Somerre és Jannik Müllerre, és csakugyan mennie kellett a korábbi utánpótlás-válogatott Martin Bednárnak, és a tehetséges panamai szélső Ricardo Phillipsnek is.

Sokáig kérdéses volt, hogy ki helyettesíti majd Ramirezt, hiszen Taiwo is távozott, Martin Rymarenko, Zuberu Sharani és Ion Nicolaescu pedig nem váltotta meg a csapatot, amikor szükség volt rájuk. Csakhogy a DAC elképesztő átigazolási hajrát produkálva alaposan feltöltötte a támadószekciót. Előbb leigazolták Paksról Hahn Jánost, aki 22 találattal gólkirály volt az előző idényben, de az idei szezont is jól kezdte – négy bajnokin négy gól. Ezt követően érkezett – vélhetően Divković helyére – az egykori belga utánpótlás-válogatott Thibaud Verlinden, valamint korosztályának egyik legnagyobb magyar tehetsége, a 18 éves Szendrei Ákos. De ezzel még nem ér véget a sor: a Transfermarkt szerint a sárga-kékek 400 ezer eurót fizettek a montenegrói támadó Nikola Krstovicért, valamint a belga Royal Antwerptől egy évre kölcsönvették a kameruni szélső Didier Lamkel Zét, akinek piaci értékét 4,5 millióra taksálja a mértékadó portál. Ennyi támadószellemű játékos érkezésével egyértelművé vált, hogy a meglévő játékosok közül valakinek távoznia kell, a Fekete Péter pedig Martin Rymarenko kezében maradt, egy évre Rózsahegyre került kölcsönbe. Szintén hasznos fogásnak számít a középpályás Milan Dimun és a lett válogatott Andrejs Ciganiks, de a kölcsönből visszatérő Andrej Fábry is tele van bizonyítási vággyal.

Szép kis summát kasszírozott a nyáron a bajnoki címvédő Slovan, amely szintén búcsút vett több kulcsjátékosától. A kapus Dominik Greifet télen még nem engedték el – ezért közellenséggé is vált a pozsonyi ultrák szemében –, de nyáron már nem gördítettek akadályt a távozása elé, a Mallorca 2,5 milliót fizetett érte. Ugyanennyit kaptak az égszínkékek az olasz Speziától, amely az egyik legnagyobb szlovák tehetségnek tartott Dávid Strelecre vetette ki a hálóját. A Weiss vezetőedzővel összebalhézó Rafael Ratao a francia Toulouse-nál kötött ki, cserébe 1,2 millió euró vándorolt a pozsonyiak bankszámlájára, és még Nono játékjogáért cserébe is kaptak félmilliót a Honvédtól. Próbált okosan erősíteni Slovan: a kapus Adrián Chovan és a szélső Jaromír Zmrhal egyelőre telitalálatnak tűnik, csakúgy, mint az előző szezon gólpasszkirálya, Dávid Hrnčár. Matúš Vojtko és Richard Križan a védelmet érkezett erősíteni, az angol Andre Green elöl villoghat, a Strelecért kölcsönbe megkapott Samuel Mráz, valamint a svájci brazil Adler Da Silva pedig a gólokért felel majd.

Az eddig megszokottaktól eltérően idén nem volt nagy a forgalom Nagyszombatban, amely legnagyobb fogása kétségkívül a veterán védő Martin Škrtel. A nyári Eb-n az észak-macedón válogatottban bemutatkozó Milan Ristovskiért 300 ezer eurót fizettek a horvát HNK Rijekának, de portugál Aves U23-as csapatától érkező ghánai Kelvin Boatengtől is sokat várnak. A zsolnaiak idén tartaléklángon vették az átigazolási időszakot, másfél, illetve egymillió euróért eladták a két lengyelt, Jakub Kiwiort és Dawid Kurminowskit, helyüket igyekeztek feltölteni a B csapatból.

A ViOn elveszítette három legjobb játékosát, Dávid Hrnčárt, Adrián Chovant és Filip Balajt, de viszonylag minőségi játékosokkal sikerült őket pótolni. A kapuba a még mindig csak 26 éves és nagyon tehetséges Matúš Kira érkezett, Martin Bednár a védelmet segíti, a gólokat pedig attól a Kubilay Yilmaztól várják, aki korábban három évet húzott le Nagyszombatban, majd másfél év alatt megfordult a Malatyaspor, a Boluspor, a Menemenspor és a Korona Kielce csapatánál is, hogy most újra a szlovák élvonalban rúgja a bőrt.

Az AS Trenčín a Senica hálóőrére, Tomáš Fryštákra, valamint az élvonaltól búcsúzó Nitra veterán támadójára, Erik Jedrišekre csapott le, ugyanakkor búcsút vettek Ruben Ligeontól, Aschraf El Mahdiouitól, Milan Corryntól és Hamza Catakovictól is, Richard Križant pedig – mint ahogy már említettük – elorozta a Slovan. Szereden szinte az egész keret kicserélődött, a legnevesebb érkezőnek a Spartaktól érkező elefántcsontparti Yann Yao, valamint a DAC egykori horvát középpályása, Marin Ljubicic számít.

A Ružomberok játékosügynökei is körbenéztek Nyitrán, és elhozták azokat, akikben láttak potenciált (Lukáš Fabišsal kétségkívül jól jártak), az orosz Akhmat Groznytól visszatérő Almási Lászlót pedig kapásból tovább is adták a Baník Ostravának – a Transfermarkt szerint a csehek 470 ezer eurót fizettek érte. A Pohronie Miloš Lačný, Adam Pajer, valamint Timotej Záhumenský személyében tapasztalt játékosokra épített, de James Weir, valamint a 19 éves Alieu Fadera távozását minden bizonnyal megérzik majd Garamszentkereszten. A fiatal gambiai szélsőért 800 ezer eurót fizetett a belga Zulte Waregem, ami klubrekordnak számít.

Nagymihályban és Senicán is egy rahedli játékos jött és ment – utóbbi két labdarúgóval került címlapra: egyik a kongói demokratikus köztársaságból származó Elvis Mashike Sukisa, aki egyelőre jól mozog a csatársorban, a másik pedig a 21 éves Egy Maulana Vikri, akit csak az indonéz Messiként emlegetnek. Az újonc liptószentmiklósiak hazai környezetből, illetve Magyarországról és Csehországból erősítettek, dél-koreai fiataljaiknak viszont búcsút intettek.

FC DAC 1904

Érkezett:

Nikola Krstovic (21, Red Star Belgrade), Ahmet Muhamedbegovic (22, St. Pölten), Thibaud Verlinden (22, Fortuna Sittard), Andrejs Ciganiks (24, Zorya Lugansk), Milan Dimun (24, Cracovia), Martin Vantruba (23, Slavia Praha), Hahn János (26, Paksi FC), Szendrei Ákos (18, Paksi FC), Mame Ndiaga Wade (Gambinos Stars), Hassim Badjie (Gambinos Stars), Didier Lamkel Zé (24, Royal Antwerp – kölcsönbe), Dominik Veselovský (18, STK Somorja – kölcsönből vissza), Martin Rymarenko (22, STK Somorja – kölcsönből vissza), Zuberu Sharani (21, Michalovce – kölcsönbő vissza), Andrej Fábry (24, Sereď – kölcsönből vissza), Matúš Malý (19, Senica – kölcsönből vissza), Jakub Švec (20, STK Somorja – kölcsönből vissza), Nagy László (20, STK Somorja – kölcsönből vissza), Roland Černák (23, Humenné – kölcsönből vissza), Ricardo Phillips (20, Michalovce – kölcsönből vissza)

Távozott:

Eric Ramirez (22, Dinamo Kijev), Niklas Sommer (23, Waldhof Mannheim), Jannik Müller (27, SV Darmstadt 98), Vida Máté (25, Vasas FC), Nagy László (20, Oberpullendorf), Martin Bednár (22, Zlaté Moravce), Ricardo Phillips (20, CD del Este), Roland Černák (23, Humenné), Abdulrahman Taiwo (23, SönderjyskE), Marko Divković (22, Bröndby IF – kölcsönbe), Mame Ndiaga Wade (STK Somorja – kölcsönbe), Hassim Badjie (STK Somorja – kölcsönbe), Martin Rymarenko (22, Ružomberok – kölcsönbe), Száraz Benjamin (23, Michalovce – kölcsönbe), Bögi Ferenc (19, STK Somorja – kölcsönbe), Jakub Švec (20, Liptovský Mikuláš – kölcsönbe), Creighton Braun (19, csapat nélkül), Sidney Friede (23, visszavonult), Jakub Molnár (18, STK Somorja – kölcsönből vissza), Isaac Christie-Davies (23, Barnsley FC – kölcsönből vissza)

ŠK Slovan Bratislava

Érkezett:

Matúš Vojtko (20, Michalovce), Uche Agbo (25, Deportivo La Coruna), Marian Chobot (21, FC Nitra), Jaba Kankava (35, Valenciennes FC), Guram Kashia (33, FC Locomotive), Richard Križan (23, AS Trenčín), Andre Green (23, Shaffield Wednesday), Jaromír Zmrhal (27, Brescia), Adrián Chovan (25, Zlaté Moravce), Adler Da Silva (22, Pohronie – kölcsönbe), Samuel Mráz (22, Spezia – kölcsönbe), Alen Mustafic (21, FC Nitra – kölcsönből vissza), David Hrnčár (23, Zlaté Moravce – kölcsönből vissza), Zan Medved (22, Wisla Kraków – kölcsönből vissza), Dejan Drazic (25, Zaglebie Lubin – kölcsönből vissza)

Távozott:

Dominik Greif (24, RCD Mallorca), Dávid Strelec (20, Spezia), Rafael Ratao (25, Toulouse), Nono (28, Honvéd), Moha (27, Al-Hazem), Zan Medved (22, NK Celje – kölcsönbe), Erik Daniel (29, Zaglebie Lubin – kölcsönbe), Kenan Bajric (26, Pafos FC – kölcsönbe), Alen Ožbolt (25, Hapoel Haifa – kölcsönbe), Marian Chobot (21, Zlaté Moravce – kölcsönbe)

FC Spartak Trnava

Érkezett:

Milan Ristovski (23, HNK Rijeka), Matej Čurma (25, Ružomberok), Roman Procházka (32, Górnik Zabrze), Alex Ivan (23, Sereď), Denis Chudý (21, AS Trenčín), Kelvin Boateng (21, Aves U23), Ammar Ramadan (20, Ferencváros II – kölcsönbe), Zyen Jones (21, Ferencváros II – kölcsönbe), Martin Škrtel (36, csapat nélkül), Alexander Horvát (20, FC Petržalka – kölcsönből vissza), Oliver Burian (20, FC Petržalka – kölcsönből vissza)

Távozott:

Yann Yao (24, Sereď), Matúš Turňa (35, Podkonice), Alexander Horvát (20, Rohožník), Oliver Burian (20, Duslo Šaľa), Peter Kolesár (23, Zlaté Moravce – kölcsönbe), Sebastian Gembický (20, Michalovce – kölcsönbe), Dani Iglesias (25, HNK Rijeka – kölcsönből vissza), Milan Ristovski (23, HNK Rijeka – kölcsönből vissza), Marios Tsaousis (21, PAOK Saloniki – kölcsönből vissza), Johnson Nsumoh (20, Family Love – kölcsönből vissza)

MŠK Žilina

Érkezett:

Samuel Šula (21, MŠK Žilina B), Filip Mráz (20, MŠK Žilina B), Kristian Vallo (23, Wisla Plock – kölcsönből vissza)

Távozott:

Jakub Kiwior (21, Spezia), Dawid Kurminowski (22, Aarhus GF), Kristián Vallo (23, Wisla Plock), Ján Bernát (20, KVC Westerlo – kölcsönbe)

FC ViOn Zlaté Moravce

Érkezett:

Matúš Kira (26, Košice), Kubilay Yilmaz (24, Korona Kielce), Karol Mondek (30, Opava), David Mujiri (22, Shukura), Martin Bednár (22, DAC), Martin Gamboš (23, Senica), Marian Chobot (21, Slovan – kölcsönbe), Peter Kolesár (23, Spartak Trnava – kölcsönbe), Aaron Belmenen (18, ViOn U19)

Távozott:

Michal Pintér (27, Liptovský Mikuláš), Filip Balaj (23, Cracovia), Peter Orávik (32, Veľké Ludince), Marko Vujic (20, Jedinstvo Ub), Marian Smatlák (18, Pohronie), Zan Pelko (30, DSV Leoben), Adrian Chovan (25, Slovan), Mészáros András (24, Pohronie – kölcsönből vissza), Tomce Grozdanovski (21, NK Dugopolje – kölcsönbe), Adam Mihalík (20, Slovan U21 – kölcsönbe), Matej Moško (22, MŠK Žilina B – kölcsönből vissza), David Hrnčár (23, Slovan – kölcsönből vissza)

AS Trenčín

Érkezett:

Tomáš Fryšták (33, Senica), Erik Jendrišek (34, FC Nitra), Njegos Kupusovic (20, Türkgücü München), Lazar Stojsavljevic (23, Vojvodina), Matouš Babka (19, Vyšehrad), Samuel Kozlovsky (21, Slovan U21), Djordje Jovicic (19, Braga U23 – kölcsönbe), Artur Gajdoš (17, Trenčín U19), Urban Mazanovsky (17, Trenčín U19), Csaba Biricz (19, Trenčín U19), Matúš Sláviček (17, Trenčín U19), Tomislav Knezevic (22, NK Rudes – kölcsönből vissza), Ivenzo Comvalius (24, NK Dugopolje – kölcsönből vissza), David Machara (21, Komárom – kölcsönből vissza), Denis Chudý (21, Dubnica – kölcsönből vissza), Michal Petráš (21, Dubnica – kölcsönből vissza)

Távozott:

Ruben Ligeon (29, NAC Breda), Aschraf El Mahdioui (25, Wisla Kraków), Igor Šemrinec (33, Košice), Milan Corryn (22, Warta Poznan), Menno Bergsen (21, NK Maribor), Hamza Catakovic (24, CSKA-Sofia), Tomislav Knezevic (22, Rudar Prijedor), David Machara (21, Vlara Luborca), Richard Križan (23, Slovan), Michal Petráš (21, Komárom), Denis Chudý (21, Spartak Trnava), Simeon Kohút (19, FC Petržalka – kölcsönbe), Ante Roguljic (25, csapat nélkül)

ŠKF Sereď

Érkezett:

Roberto Dias (32, Ermis Aradippou), Yann Yao (24, Spartak Trnava), Haiderson Hurtado (25, Paraná), Mihajlo Popovic (28, Komárom), Marin Ljubicic (33, Senica), Roman Haša (28, MFK Karviná), Itsuki Urata (24, NK Varazdin), Dominik Radic (24, Sigma Olomouc), Nikola Gataric (29, Ermis Aradippou), Moses David Cobnan (18, Obazz FC), Ridwan Sanusi (19, Obazz FC), Dani Iglesias (26, HNK Rijeka), Petar Micin (22, Udinese – kölcsönbe), Matúš Katunský (20, Košice – kölcsönbe), Alysson (19, Capivariano FC – kölcsönbe), Bernard Karrica (20, HNK Rijeka – kölcsönbe), Dejan Iliev (26, Arsenal – kölcsönbe), Dominik Kríž (21, Viktoria Plzeň – kölcsönbe), Andrej Kadlec (25, csapat nélkül)

Távozott:

Iván Díaz (28, Ararat Yerevan), Nicolas Šumský (27, Vysoké Mýto), Dani Espinar (26, Este), Miloš Lačný (33, Pohronie), Matúš Kuník (24, FC Petržalka), Warsama Hassan (22, Sliema Wanderers), Martin Slaninka (25, Banská Bystrica), Tilen Mlakar (26, csapat nélkül), Alex Ivan (23, Spartak Trnava), Dino Spehar (27, NK Olimpija), Stanislav Danko (27, Slavoj Trebišov – kölcsönbe), Leon Djerdji-Pavse (20, csapat nélkül), Peter Eneji (22, csapat nélkül), Ezequiel Straccia (30, csapat nélkül), Iman Salimi (25, csapat nélkül), Alen Mehic (20, Atalanta – kölcsönből vissza), Mario Kvesic (18, FK Prepere – kölcsönből vissza), Andrej Fábry (24, DAC – kölcsönből vissza), Denis Busnja (21, HNK Rijeka – kölcsönből vissza)

MFK Ružomberok

Érkezett:

Jakub Tančík (21, FC Nitra), Lukáš Fabiš (23, FC Nitra), Samuel Šefčík (24, FC Nitra), Martin Rymarenko (22, DAC – kölcsönbe), Alexander Selecký (18, Ružomberok U19), Almási László (22, Akhmat Grozny – kölcsönből vissza), Alex Holub (21, Liptovský Mikuláš – kölcsönből vissza), Michal Dopater (20, FC Petržalka – kölcsönből vissza), Vladimír Bajtoš (20, Slavoj Trebišov – kölcsönből vissza), Viktor Jedinák (23, FC Petržalka – kölcsönből vissza), Jakub Kudlička (22, FC Petržalka – kölcsönből vissza), Tomáš Filipiak (20, FC Petržalka – kölcsönből vissza)

Távozott:

Almási László (22, Baník Ostrava), Jakub Kudlička (22, Oravské Veselé), Matej Čurma (25, Spartak Trnava), Dávid Filinský (22, Liptovský Mikuláš), Lukáš Kojnok (24, Banská Bystrica), Rastislav Kružliak (22, Bardejov), Vladimír Bajtoš (20, Slavoj Trebišov), Alex Holub (21, Rohožník – kölcsönbe), Tomáš Filipiak (20, Bardejov – kölcsönbe)

FK Pohronie

Érkezett:

Adrián Slančík (21, Senica), Marián Smatlák (18, Zlaté Moravce), Miloš Lačný (33, Sereď), Timotej Záhumenský (25, Zbrojovka Brno), Aleksander Paluszek (20, Górnik Zabrze – kölcsönbe), Marek Výboštok (19, MŠK Žilina U19), Filip Maštis (19, Liptovský Mikuláš U19), Adler da Silva (22, Stade Nyonnais), Filip Škrtel (18, MFK Dukla U19), Adam Pajer (26, Podbrezová), Pavel Čmovs (31, Nea Salamis), Stelios Kokovas (20, MFK Karviná – kölcsönbe), Daniel Horák (21, Sparta Praha B – kölcsönbe), Daniel Ščislák (21, Górnik Zabrze – kölcsönbe), Mészáros András (24, Zlaté Moravce – kölcsönből vissza), Matej Repiský (20, Lehota pod Vtáčnikom – kölcsönből vissza)

Távozott:

Alieu Fadera (19, Zulte Waregem), Bernard Petrák (21, Odra Opole), Tomáš Jenčo (32, Novohrad Lučenec), Petr Galuška (25, Hodonín), James Weir (25, MTK), Richard Župa (23, Bardejov), Adler da Silva (22, Slovan – kölcsönbe), Elie N'Zeyi (23, csapat nélkül), Thomas Heurtaux (32, csapat nélkül), Ondrej Chveja (22, Baník Ostrava – kölcsönből vissza), Petr Pavlík (33, Zbrojovka Brno – kölcsönből vissza), Ismael Dao (19, Caramba – kölcsönből vissza), Willie Britto (24, FC Zürich – kölcsönből vissza)

MFK Zemplín Michalovce

Érkezett:

Matúš Marcin (27, Elana Torun), Erik Šula (26, FC Nitra), Pablo Gállego (27, Managua FC), Alfonso Artabe (32, Covadonga), Michal Ranko (27, Skalica), Milan Kvocera (23, Banská Bystrica), Takuto Oshima (23, Župčany), Daniel Magda (23, Podbrezová), Wisdom Kanu (27, Slavoj Trebišov), Sebastian Gembický (20, Spartak Trnava – kölcsönbe), Száraz Benjamin (23, DAC – kölcsönbe), Juraj Kotula (25, csapat nélkül), Andriy Kozhukhar (22, csapat nélkül), Roman Begala (21, Slavoj Trebišov – kölcsönből vissza), Patrik Chovan (21, Slavoj Trebišov – kölcsönből vissza)

Távozott:

Matúš Vojtko (20, Slovan), Rostyslav Degtyar (22, MFA Munkach), Maksym Girnyi (20, MFA Munkach), Artem Vovkun (19, MFA Munkach), Ian Soler (25, Zaglebie Lubin), Dimitrios Siopis (25, Enosi Alexandroupolis), Roman Begala (21, Slavoj Trebišov), Lukáš Lukčo (19, Sobranecko), Patrik Chovan (21, Námestovo – kölcsönbe), Tomáš Drab (22, Slavoj Trebišov – kölcsönbe), Cheick Alan Diarra (28, csapat nélkül), Matej Markovic (24, csapat nélkül), Ismar Tandir (25, csapat nélkül), Takuto Oshima (23, Župčany – kölcsönből vissza), Daniel Magda (23, Podbrezová – kölcsönből vissza), Zuberu Sharani (21, DAC – kölcsönből vissza), Danilo Spoljaric (21, Apollon Limassol – kölcsönből vissza), Sergey Ivanov (24, Zenit 2S-Pb – kölcsönből vissza), Ricardo Phillips (20, DAC – kölcsönből vissza)

FK Senica

Érkezett:

Tomáš Egert (26, Vyšehrad), Václav Svoboda (21, Viktoria Plzeň B), Filip Oršula (28, Dinamo Tbilisi), Elvis Mashike Sukisa (27, Slovan Liberec), Henrich Ravas (23, Derby), Egy Maulana Vikri (21, Lechia Gdansk), Simon Sumbera (30, Zbrojovka Brno), Petr Pavlík (33, Zbrojovka Brno), Kris Twardek (24, Jagiellonia), Matúš Repa (19, Atalanta U19), Milan Jurdik (29, Valletta), Pavel Hezoucky (21, Vyšehrad), David Gáč (23, Fotbal Třinec – kölcsönbe), Chris Goslin (21, csapat nélkül), Gabriel Halabrin (18, Senica U19), Filip Černák (20, NK Krsko – kölcsönből vissza), Joss Didiba (23, ŠFC Opava – kölcsönből vissza)

Távozott:

Marin Ljubicic (33, Sereď), Filip Černák (20, Veľké Ludince), Adrián Slančík (21, Pohronie), Marko Totka (20, Sokol Lanžhot), Tomáš Fryšták (33, AS Trenčín), Tomáš Malec (28, GKS Tychy), Jakub Nemec (29, FC Petržalka), Dávid Gallovič (25, Košice), Dávid Guba (30, Košice), Joss Didiba (23, ŠFC Opava), Martin Gamboš (23, Zlaté Moravce), Boris Turčák (28, FC Petržalka), Edmund Addo (21, FC Sheriff), Ardian Berisha (23, csapat nélkül), Antonio Asanovic (29, csapat nélkül), José Carrillo (26, csapat nélkül), Martin Košťál (25, Jagiellonia – kölcsönből vissza), Olivier Vliegen (22, Slovan Liberec – kölcsönből vissza), Matúš Malý (19, DAC – kölcsönből vissza), Gabriel Hornyák (19, Slovan U21 – kölcsönből vissza), Miloš Kopečný (27, České Budejovice – kölcsönből vissza)

MFK Tatran Liptovský Mikuláš

Érkezett:

Patrik Pinte (24, Haladás), Michal Pintér (27, Zlaté Moravce), Dávid Filinský (22, Ružomberok), Matej Luksch (23, České Budejovice), Ivan Kotora (30, Oravské Veselé), Adrián Káčerík (23, Podbrezová), Kristián Flak (21, Sparta Praha B - kölcsönbe), Robin Hranáč (21, Viktoria Plzeň B – kölcsönbe), Dominik Švaček (24, Viktoria Plzeň – kölcsönbe), Jakub Švec (20, DAC – kölcsönbe), Patrik Gábriš (28, FK Podkonice – kölcsönből vissza)

Távozott:

Chan-young Ha (20, Defense Ministry), Patrik Gábriš (28, FK Podkonice), Ladislav Porubän (21, Liptovská Štiavnica – kölcsönbe), Daniel Kováč (19, Závažná Poruba – kölcsönbe), Ki-hyun Um (20, csapat nélkül), Dong-hyen You (19, csapat nélkül), Chan-hui Hwang (csapat nélkül), Adrián Káčerík (23, Podbrezová – kölcsönből vissza), Ivan Kotora (30, Oravské Veselé – kölcsönből vissza), Alex Holub (21, Ružomberok – kölcsönből vissza), Matej Luksch (23, České Budejovice – kölcsönből vissza), Jakub Slaniniak (21, Poltár – kölcsönből vissza)


(tt)