Őrült vagy szélhámos? Gyanús figura hátráltatja a DAC építkezéseit!

2016. október 18. - 16:45 | Régió

Kedden Dunaszerdahelyen hallatott magáról Marcel Slávik, a Lakóközösségek Szövetségének elnöke, aki egyes vélemények szerint önjelölt "házmesterként" bizniszt csinál abból, hogy nagyberuházások építkezési eljárásaiba avatkozik bele.

Őrült vagy szélhámos? Gyanús figura hátráltatja a DAC építkezéseit!
Marcel Slávik - piros kabátban - a DAC Akadémiánál (Fotó: Paraméter)

Slávik dunaszerdahelyi látogatása nem véletlen, ugyanis kedden került sor a DAC-akadémia négy futballpályájának és öltözőinek kolaudációs helyszíni szemléjére, miután a dunaszerdahelyi Közös Építészeti Hivatal megkapta a kérvényt az épületegyüttes kolaudációjára.

"Átnéztük a helyszínt, megvizsgáljuk, hogy minden a tervdokumentáció szerint készült-e el, összegyűjtjük az érintettek és az érintett hivatalok véleményét. Amikor ezek összegzésre kerülnek, akkor ki lesz állítva a használatba vételi engedély azokra az objektumokra, amelyek teljes mértékben be vannak fejezve, és biztonságosan el tudják látni a funkciójukat" - nyilatkozta a Paraméternek Herdics Imre, a Közös Építészeti Hivatal vezetője. Herdics hozzátette: a Sláviknak kiküldött értesítőben jelezték, hogy ez az utolsó alkalma arra, hogy észrevételeit a hivatal tudomására hozza.

És hogy egyáltalán mi köze Marcel Sláviknak a kolaudációs eljáráshoz?

A környezetvédelmi törvény értelmében az, aki résztvevője a környezetvédelmi hatástanulmány kapcsán indított eljárásnak, az az építészeti eljárások résztvevőjévé is válik. Ebből kifolyólag őt a hivatalnak be kell vonni az eljárásokba, és lehetőséget kell neki adni arra, hogy véleményt nyilvánítson. Az ilyen résztvevők észrevételeit a hivatalnak értékelnie kell, és amennyiben ezek megalapozottak, akkor a kiadott határozatba is beledolgozza őket, esetleg felszólítja a beruházót, hogy az észrevételek szellemében további intézkedéseket foganatosítson.

Tehát a hazai jogszabályok "túl" demokratikusak, és lehetőséget adnak minden állampolgárnak arra, hogy "beszálljon" a nagyobb volumenű beruházások építkezési ejárásaiba, ha indítványokat fogalmaz meg a környezetvédelmi hatástanulmány kapcsán.

Nem ez az első alkalom, hogy Slávik kívülállóként hátráltatni próbál bizonyos beruházásokat.

Korábban különböző indítványokkal élt az új récsei (Pozsony) hokiaréna építkezése kapcsán is. Akkor Ľubomír Višňovský szlovák hokilegenda úgy nyilatkozott, hogy Slávik egy kártékony ember, aki csak "bizniszt" akar csinálni. "Jól ismeri a törvényeket, a cége is ilyesmivel foglalkozik. Csak rosszat tesz, és nem érdekli őt, hogy ezzel emberek kemény munkáját teszi tönkre" - mondta augusztusban Višňovský.

A helyszínen elkaptunk egy beszélgetést is, mely során Marcel Slávik kísérője a helyszíni szemle után ezt mondta az építészeti hivatal vezetőjének:

"Ha az Építészeti Hivatal már az eljárás elején visszaadná a beruházónak a projektet azzal, hogy válassza ki ezt vagy azt a tervezőt, és nem lesznek ilyen problémái, akkor minden rendben volna."

Herdics Imre erre a felvetésre határozottan azt válaszolta, hogy ő nem részesíthet előnyben senkit, a beruházó minden esetben szabadon dönthet arról, hogy melyik megfelelő jogosultságokkal rendelkező tervezőt válassza.

"Nem szólhatunk bele, ki kivel, és milyen feltételek mellett dolgozzon" - jelentette ki a helyszínen kialakult párbeszéd során Herdics.

Megkérdeztük Marcel Sláviktól is, mit állapított meg a helyszíni szemle során. Válasza egyszerűen sokkoló volt.

"Úgy néz ki, a projekt megvalósítását nagyon szépen megoldották, de bizonyos dolgokat még át kell gondolni. Vannak dolgok, amelyeket ebben a fázisban is meg lehet még oldani.

Mondok egy példát: a járdákat betontérkőből építették, és erre célra megfelelőbb volna az újrahasznosított műanyag és gumi. Ezek az anyagok nem veszik fel a vizet, hűtenek, és ha gyerekek vagy a fiatalok elesnek rajta, nem sérülnek meg"

- nyilatkozta a Paraméternek a rejtélyes alak, aki egyes források szerint némi pénzért cserébe hajlandó elállni az általa tett panaszoktól, de elég óvatos ahhoz, hogy ne bukjon le kenőpénzzel.

Sláviktól természetesen azt is megkérdeztük, mit szól azokhoz a véleményekhez, melyek szerint csupán hasznot próbál húzni abból, hogy az építkezési eljárásokba belépve indítványaival és panaszaival hátráltatja a projektek megvalósítását.

"Azt ajánlom az újságíróknak, hogy rendesen ellenőrizzék forrásaikat, és felelősségteljesen gondolkozzanak, mielőtt publikálnak bármit is. Ezt nem is szeretném bővebben kommentálni, az újságírók lássák el felelősségteljesebb módon a munkájukat" -mondta Slávik.

Veszélyben a DAC Aréna november 19-i megnyitója is?

"Marcel Slávik tevékenysége határozottan hátráltatja a kolaudációt. Nem csak a DAC-Akadémia edzőpályáiról van szó, az úriember a DAC-Aréna építkezési munkálatait is hátráltatja, fellebbezett egy városi döntés ellen, amit aztán a kerület bírált el, de a kerületi döntés ellen is fellebbezni akar" - nyilatkozta a Paraméternek Csápai Bernadett, a DAC Academy Rt. alelnöke.

Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy Slávik tevékenysége veszélybe sodorja a DAC Aréna november 19-re tervezett átadását is.

"Mélységesen felháborítónak tartom, hogy egy ilyen ember mindenféle mondvacsinált indokkal hátráltathatja a hivatali eljárásokat. November 19-re terveztük a DAC Aréna megnyitóját, de ha Slávik valamilyen mondvacsinált oknál fogva ott is fellebbezni fog a kolaudációs döntés ellen, akkor szinte esélytelen, hogy novemberben megnyíljon az új stadion"

- jelentette ki Csápai Bernadett.

Elképzelhető tehát, hogy Marcel Slávik az új dunaszerdahelyi stadion kolaudációs terepszemléjén is megjelenik majd, és ha netán kifogást emel egy kósza fűcsomó miatt, annak csak szurkolók látják majd kárát.

(parameter)