Összedőlt a cseh Bábel!

2019. november 16. - 12:55 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok LVIII.

Összedőlt a cseh Bábel!
Illusztrációs fotó

A Csallóközben nagy lelkesedéssel fogadták a nagyhatalmak müncheni egyezményéből eredő bécsi döntést (1938. november 2.). Ennek értelmében ugyanis Magyarországhoz visszacsatoltak egy zömmel magyarlakta sávot, mely 1920-ban a trianoni békediktátum következményeként került Csehszlovákiához. A Csallóközi Hírlap 1938. november 6-án rendkívüli kiadásban üdvözölte a változásokat. Dr. Szeiff Géza egész kolumnás, piros-fehér-zöld keretbe foglalt írással köszöntötte „a békés úton megvalósult revíziót”. Részletek a vezércikkből:

„Erre az összeomlásra a bűnben és bosszúban született Páris-környéki békediktátum óta húsz évig vártunk. Húsz évig vártunk rá és húsz évig reménykedtünk. Ez a békediktátum mindent meghazudtolt. A hegyek állását, a folyók folyását, a völgyek mélységét, a népek nyelvét, a történelem igazát, mind, mind meghazudtolta. A béke örök veszélye volt ez az alakulat, amelyet a világ legnagyobb vigéce, Beneš szemtelenül összehazudott.

S most ez a sok-sok hazugság mind szerteomlott. Összedőlt a cseh Bábel!

Bennünket gyarmatként kezeltek. Elleptek bennünket a szerencsevadász cseh és morva tisztviselők, a szó legátfogóbb értelmében vett bibliai pénzváltók és vámosok, ellepett az oroszföldön alakult cseh legionáriusok kalandor hada és megkezdődött a népoktatás, a földreform, az egyház és felekezeti szabadság, az autonóm közigazgatás terén a legképtelenebb elnyomatás, amely kifelé demokráciát színlelt, befelé pedig csekarendszert vezetett. Kifelé a művelt demokrácia közép-európai végváraként tetszelgett, mert ebből a hazugságból élt és létezett, befelé pedig csaknem rabszíjra vert, s többséget képező nemzetiségeket nyomott el. Kiforgattak mindenünkből, vádlottak padjára hurcolták legjobbjainkat, elkobozták lapjainkat, házkutatásokkal felforgatták lakásunkat, elvették földjeinket, adókra elhajtották barmainkat, becsukták iskoláinkat, ránk erőltették az ő bükkfanyelvüket, s Beneš azt mondotta, hogy 50 év múlva már nem lesz magyar kérdés, mert már itt nem lesz magyar!

(...)

Büszkék vagyunk arra, hogy a hazugságnak ezt a hatalmas tornyát mi, itteni magyarok is gyakran fürészelgettük. Mi, itteniek voltunk az elmúlt húsz esztendő magyar frontharcosai, s úttörői az eljövendő magyar életnek! Keményebbek és tapasztaltabbak voltunk, mint minden más magyar. Mi magunkból, lentről építgettük fel magyarságunkat, magunkra hagyatva, átvett sablonok nélkül, keservesen, ezer ellenállás malomköve közt, s ezért érezzük és tudjuk, hogy ez a magyarság mindennél tisztább és mindennél biztosabb. (...) Minket az önvédelmi harc tett acélos, kristályos magyarrá. Mi nem negyvennyolcas regényekből tanultunk magyarnak lenni és maradni. Összedőlt a cseh Bábel, s ebben az összeomlásban az itteni magyarságnak is része van.”

Lelkes Vince

Előző részek:

Meztelenre vetkőztették az utasokat

Lépfene, veszettség, száj- és körömfájás
Hartmanné nem tudott tótul
Mikor a koporsó megáll a sírban
Ne játssz a fegyverrel!
Az ígéretek politikájának kora
Magyar köztársaság a Csallóközben
Aratóünnepélyek, templomi búcsúk ideje
Csallóközi gazdahírek 1910-ből
Neves dunaszerdahelyi zsidók
Jókai emlékezete
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál
A Csallóközt sújtotta csapásokról
Déryné lucskos pástétoma
Shimmy, tangó, fox-blues
Országos vásár Nemesócsán
Recseg, ropog a vereknyei vasúti fahíd
Alsónyárasdon gyilkolt a vörheny
Templomépítés Nagymadon
Főispán, plébános és lelkész beiktatása
Vásárút irodalmi kincsei
A keresztény szociálizmus szolgálatában
Hirtelen halál Nagyudvarnokban
Prelúdiumok sorozata az élet
Tüdővész elleni liga Dunaszerdahelyen
Egy öreg halász halála Bősön
Magyar papokat a magyarságnak
Harangszentelés Légen és Kulcsárkarcsán
Alistál hitközség rabbijai
Országos katolikus tanítói segélyalap a 19. század végéről
Százhetven évvel ezelőtt végezték ki az előpatonyi Petőcz Györgyöt
„Árajánlat a Szent György-templommal történendő munkákra”
Megbokrosodott lovak gázolták el a kisfiút
Kútba ugrott a nemeshodosi cselédlány
Halál sótörővel és vaslapáttal
Egyesültek az alistáli, a tőnyei és a felistáli tűzoltók