Összefogásra most a választók részéről van szükség

2020. február 26. - 09:14 | Régió

Orvos, később kórházigazgató, majd Dunaszerdahely alpolgármestere. Aztán a 2018-as önkormányzati választásokon független polgármesterjelöltként mérettette meg magát. Most akkori vetélytársával egy listán, a Magyar Közösségi Összefogás színeiben indul a parlamenti képviseletért. Dr. Horváth Zoltánnal beszélgettünk.

Nem kaotikus ez a politikai előélet?

Arra gondol, hogy megférünk-e egy listán? Miért lenne kaotikus? A szlovákiai magyar közösség jövőjének a legnagyobb kihívása a megférés, a közös lista. A „kaotikus” felhozatalban a legfontosabb, hogy a politikai szereplők félretegyék minden ellenérzésüket, személyeskedésüket, erőszakos magatartásformájukat egy magasztosabb cél érdekében.

Az önkormányzati választásokon pont Ön hangoztatta ezt az elképzelést…

Igen. 2018 őszén, az önkormányzati választásokkor már érezhető volt a közösségi nyomás, hogy Dunaszerdahelyet egy közös elképzeléssel; széthúzás, ellenségeskedés, acsarkodás nélkül kell vezetni, tekintettel a közös érdekre, a kisebbségi létre, a hatékony fellépésre. Az elmúlt két év történései az országos politikában is rámutattak arra, hogy az ország vezetésén is igencsak alapjaiban kell változtatni. A közelmúlt eseményei erkölcsi és anyagi veszteségekre egyaránt rámutattak. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy a polgárok, az egyszerű emberek nem tágítanak a stabil értékrendtől, és amit a kis családjaikban értéknek tartanak, szeretnék viszontlátni a nagypolitikában, az ország irányításában is.

Aztán jött 2019 nyara, és sokan esélyt láttak a közös szlovákiai magyar képviseletre.

2019 nyarán valóban reményteljesnek látszott, hogy létrejöjjön egy széles körű, valamennyi szlovákiai magyar politikai szereplőt felölelő közös együttműködés. Szándékosan nem használtam az összefogás szót. Ma már tudjuk, hogy ez nem történt meg abban a formában.

Csalódott ettől?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy szükségszerű ideának látszott. Most nem ildomos a miérteken rágódni, hogy ez jól van-e így vagy sem, hiszen a tényeken nem tudunk változtatni. Nem volt híja azonban a jó szándéknak, és a szlovákiai magyar politikai élet több kisebb-nagyobb formációja hajlandó volt félretenni az ellenérzéseit a másikkal szemben, és az ellentétes nézetek kompromisszummá csiszolódtak. Akik régóta politikai szerepvállalók voltak, alázatot gyakorolva a lista végére pozícionálták magukat, meghallva a választói igényt, miszerint a választó új arcokat vár a politikába.

Hogy látja most arról a listáról a választókat? Elégedettek ezzel a helyzettel?

A felmérések – amelyeket a média utolsó ízben közölhetett – leglényegibb pontja, hogy a szlovákiai magyar választó megfáradt, belefáradt, hitevesztett. Nem kíván az urnákhoz vonulni. A közhangulat sok esetben igazolja ezt, és hallunk közhelyeket, miszerint „nincs kire szavazni”, „akkor szavazunk, ha nem lesz széthúzás”, „majd, ha egy magyar párt lesz”, „megélhetési politikusokra nem szavazunk”. Biztosan kihagytam valamit, de így, a teljesség igénye nélkül is leszögezhetem, értem az álláspontjukat, az indulatukat, a reményvesztettségük okait.

Ennek alapján könnyen maradhat a szlovákiai magyar közösség parlamenti képviselet nélkül…

A képviselőjelöltek annyit tudnak tenni, hogy megteremtik a feltételeit a tisztségre való jelölésüknek.

A képviseletet csak az urnáknál lehet biztosítani. Tehát az összefogást most jelenleg a választók részéről kell megvalósítani. Nekik, nekünk kell összefognunk, hogy ne maradjon magyar képviselet nélkül a szlovákiai magyar közösség!

Értem, hogy sokan üzenetnek, büntetésnek szánják a választások szabotálását, azonban ezzel nem a jelölteket bünteti meg a választópolgár. Ezzel a szlovákiai magyar közösségre önkéntes merénylőként mér csapást.

Vannak, akik úgy nyilatkoznak, a szlovák pártoknak is van már nemzetiségi programjuk…

Ami politikus szemmel arra elég, hogyha ott tartunk, hogy bejutottunk, partnerekként tudunk közeledni feléjük. Egyre nagyobb a szlovák pártok részéről a politikai nyitottság e téren. Így számon kérhetővé válik a kampánytémájuk. Egy azonban majdnem biztosnak mondható: senki, de senki nem tudja nálunk jobban, hogy mit ér a csallóközi ivóvíz, mint akik azt fogyasztjuk! Senki sem érzi nálunk fontosabbnak, hogy milyen fontos a gyerekeinket anyanyelvünkön taníttatni! Azt sem értik szlovák ajkú barátaink, miért kellene megreformálni a szlovák nyelvtanítást a magyar iskolákban! Ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy a szlovák ajkú politikusjelöltek képesek lesznek ezeket az érveket sajátjukként felvállalni, és harcolni értük?! Igazából csakis önmagunktól várhatjuk saját problémáinkra a megoldást!

Vannak választók, akik azt kifogásolják, hogy a lista nagyon színes. Sokakat nem ismernek, sokakkal szemben előítélettel bírnak…

Igen, ismerem az érveket. A listán 150 név található. Abban bízok, hogy a szlovákiai magyar választónak jobban sikerül félretennie az ellenérzéseit, mint ahogy az a szlovákiai magyar politikusoknak sikerült a nyáron az összmagyar összefogás kérdésében. Csak a megelőlegezett bizalmukat tudom kérni. A legszigorúbb válogatás esetében is található 4 ember. Karikázzunk olyan négy nevet, akitől elvárható, hogy a nemzetiségi kultúra és oktatás finanszírozása biztosítva legyen; aki képes képviselni az oktatási sajátosságokat; aki nem fogja tűrni, hogy a déli régiók infrastrukturális fejlesztései alulmaradnak; aki nem nézi el azt sem, ha az autópályák észak felé vesznek irányt; aki érti és érzi, hogy a vállalkozóbarát környezet támogatásával teremtődnek meg a feltételek a bérek emelkedésére; aki nem tűri, hogy az egészségügy rendszerszintű problémáinak az egyszerű emberek igyák meg a levét; és ugyanakkor észreveszi az aránytalanságokat az önkormányzatok finanszírozásában.

Mire alapozza a választókba vetett bizalmát?

A kampány során rengeteg emberrel beszéltem. A szlovákiai magyar választó értékítélete egészséges. Nem lehet becsapni! Józan, kritikus és hallatja a hangját. Hadd tartsunk ott, hogy a kritikus választó elvárja a képviselőktől minden hiányosságuk fejlesztését; legyen az a szlováktudása, a retorikája, a szakmai érvelése, a törvényhozásbeli kompetenciák fejlesztése, a viselkedése, a megjelenése, bármi… Kérjék számon! Maradéktalanul! Várjuk el a teljesítményt, és ne pazaroljunk el 4 évet azért, mert „majd mi megmutatjuk”. Selye János azt mondta, hogy az életnek két fő problémája van: a fajfenntartás és az önfenntartás. Ugye, egyetértünk, hogy jelenleg ez utóbbi az égetőbb kérdés?! Az összefogásra most pont azon az oldalon van szükség! A választó oldalán!

Azt kívánom magunknak, hogy legyen szlovákiai magyar parlamenti képviselet! Hogy legyenek számon kérhető parlamenti képviselői a szlovákiai magyarságnak!

Találkozzunk február 29-én az urnáknál!

Dr. Horváth Zoltán

(PR-cikk)