Összefügghet a Kuciak-gyilkosság három másik személy meggyilkolásának előkészítésével

2019. február 7. - 15:41 | Belföld

Újabb gyanúsítottak merülhetnek fel Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében – jelentette be Jaromír Čižnár főügyész csütörtökön.

Összefügghet a Kuciak-gyilkosság három másik személy meggyilkolásának előkészítésével
Fotó: TASR/Dano Veselský

Azt, hogy ez mikor történhet meg, nem árulta el. Azt az információt, amely szerint Kuciakot a meggyilkolása előtt elrabolták, a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) felügyelő ügyésze nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Azt azonban elmondta, hogy minden körülményt alaposan megvizsgálnak.

Čižnár elmondása szerint február végéig szerettek volna vádemelési javaslatot tenni, ezt a határidőt azonban nem sikerül betartaniuk. A főügyész azt is elmondta, hogy a négy gyanúsított a törvény értelmében hét hónapig lehet őrizetben, ami hamarosan letelik, ezért kérni fogják a fogság meghosszabbítását, mert semmiképp nem szeretnék, ha szabadlábra helyeznék őket. Čižnár szerint ez is az egyik ok, amiért le akarják venni a terhet a nyomozók válláról.

A főügyész azt is elárulta, hogy az újságíró meggyilkolásával kapcsolatos nyomozást és a három másik személy meggyilkolásának előkészítésével foglalkozó nyomozást is ugyanazok az ügyészek fogják felügyelni. Az iratokhoz is csak nekik lesz hozzáférésük. Ennek Čižnár szerint az a pozitívuma, hogy így össze tudják majd hasonlítani a két ügyet. Amennyiben mindkét esetben ugyanazok a nevek merülnek fel, azt sem tartja kizártnak, hogy összevonják a nyomozást.

A Különleges Ügyészi Hivatal felügyelő ügyésze a nyomozás szétválasztásával kapcsolatban elmondta, hogy megegyeztek Denisa Saková belügyminiszterrel (Smer-SD) a nyomozás folytatásában. A megegyezés szerint a nyomozást ők és a konkrét nyomozók fogják vezetni, folyamatosan egyeztetni fogják a részleteket és az információkat.

A felügyelő ügyész elmondása szerint nem szeretnék a szőnyeg alá söpörni egyik ügyet sem, kézre akarják keríteni azt is, aki „csak" az átvilágításokban vett részt. Az ügyész szerint már csak azért is komoly dolgokról van szó, mert az ország biztonsági erőinek vezetői ellen irányultak az előkészületek, sőt, az egyik sértett esetében odáig fajultak a dolgok, hogy csak a szerencsés véletlennek köszönheti az életét. Ez a gyilkosság még Ján Kuciak meggyilkolása előtt volt esedékes. Azt, hogy a három közül melyik személyről van szó, nem akarta elárulni.

Čižnár mindehhez hozzátette, hogy a közeljövőben újabb személyeket gyanúsíthatnak meg, amiről időben tájékoztatni fognak.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel. A gyilkosságért a megrendelő legalább 70 000 eurót fizetett. Eddig négy személy ellen indult büntetőeljárás: Alena Zsuzsová ellen, aki a gyanú szerint kifizette a gyilkosság árát, valamint Tomáš Sz., a gyilkos, Miroslav M., a sofőr és A. Zoltán, a közvetítő ellen. Mind a négyen előzetes letartóztatásban vannak.

TASR