Összegyűltek a nagymadi bicskások

2017. július 30. - 12:39 | Régió

Falunap és nemzetközi találkozó zajlik ezen a hétvégén a csallóközi Nagymadon. Kárpátalja, Erdély, Szlovénia, Magyarország és Vajdaság is képviselteti magát, mindezek mellett pedig a tizedik Nagymadi Bicsaknapok rendezvény programjai várják az érdeklődőket.

Összegyűltek a nagymadi bicskások
A szerző felvételei

Ebben az évben első alkalommal három napos a rendezvény, gazdag kultúr- és gasztronómiai programmal rukkoltak elő a szervezők. „Több hónappal ezelőtt kezdtük meg a szervezést. Eredetileg egy televíziós felvétellel lett volna egybekötve a fesztivál, ahhoz mérten hívták meg a fellépőket. Ám a felvételt törölték, de a fellépők maradtak” — magyarázza László Gábor polgármester. Pénteken többek közt a Hollósy Band, a Sláger Trio és fő attrakcióként az Apostol zenekar szórakoztatta a közönséget. Szombaton a teljesség igénye nélkül Aradszky László, Soltész Rezső, a Hídvégi Band és Valaskó Feri is színpadra álltak.


Aradszky László a színpadon


A falunapok leginkább a találkozások színterei

„A rendezvény egyébként a kárpátaljai magyarok találkozója is egyben, ezért mondjuk mindig: Nagymad, a hely, ami összeköt” — hangsúlyozza László Gábor. A kultúrprogramokon kívül főzőverseny is zajlott, méghozzá szombaton délelőtt, ahol a helyi csapatok mellett a vendégtelepülések is bemutathatták szakácsművészetüket. Ők természetesen a hazájuk ízlésének megfelelő ételeket készítették el. A lényeg az volt, hogy bicskás ételek készüljenek.

A rendezvény természetesen még nem ért véget, hiszen a mai zárónapon is számos zenei stílus képviselője mutatkozik be a nagymadi színpadon. Este a közönséget Bódi Guszti és Margit, Kis Grófó, Horváth Tamás és a fesztivál zárásaképpen az Ismerős Arcok szórakoztatja.

(dor)

Címkék: Nagymad, falunap