Összeomlott egy épület Nyugat-Indiában, sokan a romok alatt rekedtek

2020. augusztus 25. - 07:10 | Külföld

Legfrissebb értesülések szerint több mint százan rekedhettek egy összeomlott épület romjai alatt hétfőn a nyugat-indiai Maharástra államban.

Összeomlott egy épület Nyugat-Indiában, sokan a romok alatt rekedtek
Fotó: AP

Korábban még mintegy hetven eltűntről és legalább huszonkét sérültről lehetett tudni.

Anil Paraskar helyi rendőrfőnök tájékoztatása szerint egy ötemeletes lakóház omlott össze a Mumbaitól mintegy 200 kilométerre délre található Mahad településén. Az épületben hozzávetőleg 45 család lakott.

Bharatset Maruti Gogavale, a helyi törvényhozás tagja szerint a mintegy kétszáz lakos nem mindegyike tartózkodott az épületben, amikor az összedőlt.

"Úgy gondolom, száz és százhuszonöt közé tehető azok száma, akik az épületben tartózkodtak, amikor összeomlott"

- mondta a szerencsétlenség helyszínén Gogavale.

Több mint hatvan embert emeltek ki élve a mentőcsoportok az összeomlott ötemeletes épület romjai alól. A mentéshez a katasztrófavédelmi szolgálatok mellett a helyi lakosok is csatlakoztak. A munkálatokat ugyanakkor nehezítette a heves monszunesőzés.

Egyelőre nem tudni, mi okozta az épület összeomlását - mondta Paraskar, aki szerint a hatóságok vizsgálatot indítottak a történtek kiderítésére.

Hasonló katasztrófák nem számítanak ritkaságnak Indiában az építkezés biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása, a rossz minőségű építőanyagok, illetve a silány kivitelezés miatt. A balesetek jó része a monszun idején történik. Az indiai bűnügyi statisztikai hivatal szerint csak 2017-ben több 1200 ember vesztette életét 1161 épület összeomlásában.

A helyi média keddi híradásaiban legalább egy halottról és 15 sérültről számolt be. Mintegy 25-30 ember lehet még a romok alatt.

A mentés nagy erőkkel folytatódik, a katasztrófavédelmi szolgálatok embereinek a helyi lakosok is segítenek. A munkálatokat ugyanakkor nehezítette a heves esőzés.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 47 lakásos épület kártyavárként omlott össze.

(MTI)