Őszi színházi évad: Ha csütörtök, akkor Ifjú Szivek

2015. szeptember 11. - 13:15 | Kultúra

A jövő héten indul az Ifjú Szivek Táncszínház őszi évada. A társulat rendszeres előadásainak sorozata saját, belvárosi színpadán 2015. szeptember 17-én kezdődik. Első ízben Hégli Dusan nagysikerű koreográfiájával, a Felföldi levelekkel lépnek színpadra. 

Őszi színházi évad: Ha csütörtök, akkor Ifjú Szivek
Fotók: Ifjú Szivek

“Régi tervünk, hogy az együttes előadásait rendszeresítsük saját játszóhelyünkön. Az idei kettős jubileum talán legméltóbb megünneplése, hogy mostantól az Ifjú Szivek Táncszínház a szó legszorosabb értelmében is színházként működik majd Pozsonyban” - nyilatkozta az igazgató, Varsányi László.

Az Ifjú Szivek 60 éve jött létre, hivatásos táncszínházzá az ezredfordulón, 2000-ben alakult. Az elmúlt tizenöt évben a társulat bemutatkozott az ország minden pontján, gyakran szerepelt Magyarországon és több ízben járt a tengerentúlon, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is. Saját játszóhely híján a társulatnak eleinte csak tájoló előadásai voltak.

A táncszínház székházát Pozsony belvárosában még a 19. században építették. A 3 emeletes épület sokáig szállodaként működött, egyetlen erkélyes szobájában maga Kossuth Lajos is megszállt a legenda szerint. 2007-ben az egykori Királyi Szálló első emeleti báltermében, a Szlovák Nemzeti Filharmónia és a Szlovák Nemzeti Színház tőszomszédságában felavatták Pozsony egyetlen magyar színházát, az Ifjú Szivek Táncszínházat. A kamaraterem színpadán az elmúlt években az együttes saját előadásain kívül olyan vendégek előadásait láthatta a közönség, mint a Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, A Duna Táncműhely, vagy Presser Gábor, a Rackajam, és a Parno Graszt. Idén szeptembertől az előadások rendszeressé válnak. Elindul az első színházi évad az Ifjú Szivek Táncszínházban, mellyel új fejezet kezdődik a jubiláló társulat életében.

A decemberig tartó idény az Ifjú Szivek műsoraira épül. Repertoárunkból 3 koreográfiát, a Hontalanítást a Felföldi leveleket és a Kakukktojást tűztük műsorra, ezen kívül négy vendégprodukciót is kínálunk majd. Az előadásokra csütörtök esténként kerül sor az Ifjú Szivek Táncszínházban, Pozsonyban. Emellett természetesen folytatódik a jubileumi év ünnepi programsorozata - gálaest, könyvbemutató is szerepel a naptárunkban, melyekre szintén a fővárosban kerül sor az ősz folyamán. Szeretettel várunk mindenkit itthoni és külső helyszíneken zajló rendezvényeinken egyaránt.”- mondta Bartusz Réka, az Ifjú Szivek Táncszínház programszervezője.

További információk és az évad részletes programja megtalálható a www.ifjuszivek.sk weboldalon.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)

Címkék: Ifjú Szivek