1
Archív fotó
Megosztás
Rastislav Káčer külügyminiszter első látásra őszinteségi (ezt még meglátjuk, lásd alább) rohamában azt találta válaszolni egy Magyarország Szlovákiával szembeni területi igényeit firtató riporteri kérdésre, hogy „Ha Vlagyimir Putyin sikeresebb lett volna, és ma a keleti határunkon állna, úgy gondolom, hogy sajnos már ma is ilyen követelésekkel szembesülnénk.”
Nyilván csak egy kavicsot hajított egy tavacskába, de mire az csobbant, a kavics már maga volt a budai várhegy sziklája, a tavacska pedig a paranoia óceánja. Minimum három okból minősíthető diszkrét eleganciával szerencsétlennek a kijelentés:
1. Eltér a szokásos diplomáciai módszerektől, ami a diplomáciában általában gondot okoz. Okozott is. Innentől kezdve ebben az ügyben mindenki feljogosítva érzi majd magát, hogy szintén kerülje a diplomácia módszereit, ami a diplomáciában általában gondot okoz.
2. Muníciót, érveket ad azok kezébe, akik kezébe (remélhetőleg) pont nem akart muníciót adni sem külföldön, sem belföldön. Legalábbis amennyiben valóban az őszinteség vezérli. Mert aki őszintén félti a hazája területi integritását, s ráadásul politikus, az éppenséggel nem indít el egy populista politikai futamot e kérdésben. Sem szomszédos háború idején, sem a közelgő választások előtt, főként nem a két dolog kombinálhatóságának szituációjában.
Láthatjuk, hogy a magas labdát azonnal lecsapta egy közveszélyes Matovič, valamint egy nem kevésbé közveszélyes pótmatovič, aki Gyimesi néven fut. Mégpedig Pozsony és Budapest között…
Lecsapta továbbá a magyar külügy, s ugyanilyen, öntömjénezésre alkalmas recept szerint az MKP orosz- és Orbán-barát, valamint nemzetmentő része is.
Ebben a kontextusban talán nem lesz oktalan némileg kételkedni Káčer őszinteségi rohamában. Ill. minimum annak őszinteségi részében. Mert az eredmény nem csupán konfliktusgerjesztés lett, hanem az is, hogy jelen pillanatban a szlovák-magyar kapcsolatokról szóló politikai közbeszédet gyakorlatilag Káčer tematizálja, s ha így folytatjuk, akkor nemsokára irányítani is fogja. Márpedig függetlenül attól, hogy Orbán politikája európai értékrend szerint egy nagy rakás, most azt látjuk, hogy egyes szlovákok ki lettek játszva nem Orbán ellen, hanem a magyarok ellen. Egyes orbánista magyarok pedig a mérsékeltebb szlovákiai magyarok ellen. Ez így gyakorlatilag nem külpolitika, hanem bel.
Most már vagy lesz annyi esze a Szövetségnek, hogy ez erősítse a soha nem látott egységét, vagy még ez is egy további rést üt rajta…
3. Azért is szerencsétlen a miniszter kijelentése, mert – és most már ezt nem hisszük el neki – teljesen amatőr húzás lenne, ha nem manipuláció lenne. Bármilyen lesújtó véleménnyel is lehetünk az orbáni politikáról és Orbán aktuális lelkiállapotáról, az még a jelenlegi helyzetben is nonszensz lenne, hogy egy EU-n belül két NATO-tag veszélyes területi konfliktusba kerüljön egymással. Ez mégiscsak evidencia.
Teljesen más kérdés azonban – és a korrektség jegyében ezt le kell írni –, hogy Káčer egy létező problémáról beszélt. Nincs az a szlovákiai magyar közösség, aki ne szembesült volna vele, hogy jobb helyeken a lerészegedett hangadók zöme képtelen elkerülni az alkoholmámor irredenta, mindentvissza-fázisát, rosszabb helyeken pedig akár nulla ezrelékkel is felvállalják egyesek nemcsak a területi visszacsatolások álmait, hanem a magyar fasizmust is. Nem csupán a virtuális térben, hanem a valós életben. Nem csupán kocsmában, hanem pl. kulturálisnak hazudott eseményeken, megemlékezéseken stb. Szóval van itt vaj a fejeken, volt mit szóvá tenni. Ha nem vennénk át Magyarország hibáit, nem adnánk támadási felületet.
És nem az a fontos, hogy most verbálisan ki agyalja meg jobban Káčert, ő magasról tehet erre.
Itt most az a fontos, hogy választások előtt és után elharapódzik-e annyira az országban a magyarfóbia, vagy talán csak a magyarokkal szembeni túlzott óvatosság, hogy az a magyar választóknak így vagy úgy ártson.