Ösztönző beszédeket hallhattak a Szabó Gyula AI diákjai a tanévnyitón

2016. szeptember 5. - 15:44 | Régió

Elröppent az idei vakáció, eljött a nyár vége. Bizonyára vannak, akik meghosszabbították volna még a szünidőt pár nappal, s vannak, akik már várták a tanévnyitót. A mai naptól ismét gyermekektől lesznek hangosak az iskolák, az utcák. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskolában szép számban voltak ma jelen a gyerekek, szülők, hozzátartozók. Az iskola tavaly került felújításra, így idén is szép, tiszta, kellemes környezet várja a tanulókat.

Ösztönző beszédeket hallhattak a Szabó Gyula AI diákjai a tanévnyitón
Fotók: A szerző

„Kedves diákok, ezt a tanévet már egy felújított iskolában kezdhetitek el. Az örömteli változások mellett azonban van egy állandó dolog is, ez pedig a tanulás. Az iskolánk sikere nem csupán rajtunk, pedagógusokon múlik, hanem rajtatok, a ti hozzáállásotokon is. Kívánom, hogy legyen számotokra derűs az iskola, ugyanakkor legyen rend is. Pedagógustársaim nevében mondhatom, hogy mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb tudással gazdagodjatok“ - hangzottak el a megnyitón Nagy Árpád, az iskola igazgatójának szavai.

Az igazgató külön köszöntötte az elsős diákokat, illetve azokat, akik náluk kezdik el az 5. évfolyamot. Ebben az évben 77 elsős diák kezdi el tanulmányait a Szabó Gyula Alapiskolában, közülük 13-an a Kelet lakótelepen működő kihelyezett osztályban.

„Kedves elsősök, a mai naptól kezdve sok izgalmas dologban lesz részetek, hiszen a tanáraitok bevezetnek titeket a betűk és a számok birodalmába. Ezért kérlek titeket, hogy mindig nagyon figyeljetek arra, amit tanítóitok mondanak. Érezzétek jól magatokat, szerezzetek sok sikerélményt, s örömet magatoknak és szüleiteknek”- tette hozzá Nagy Árpád.

Nagy Árpád (elöl a mikrofonnál), balra tőle Hájos Zoltán

Az iskola igazgatója a szülőkhöz is szólt, köszönetet mondott, hogy bizalmat szavaztak az intézményüknek. Elmondta, hogy az oktatás, nevelés egy részét vállalják a tanárok, azonban a másik része a szülők feladata. Mostantól többet kell majd foglalkozni a gyermekekkel, rendszeresen le kell ülni melléjük, gyakorolni kell velük az írást, az olvasást, a matekot, s minden mást. Nagyon fontos, hogy sokat beszélgessünk a kicsikkel, s türelmesek legyünk velük. Hiszen a mai rohanó világban ezek a dolgok elveszni látszanak. Azonban ezt nem szabad hagynunk, hiszen gyermekeink boldogulása, a felvidéki magyarság fennmaradása, valamint a jövő a tét - hangsúlyozta.

Az évnyitón részt vett Dunaszerdahely város polgármestere, Hájos Zoltán is. „Mindennek van kezdete és vége, így az iskolának is. Azonban nem mindegy, hogy hogyan fog lezajlani ez az iskolaév a diákok számára. Kívánom számotokra, hogy valóban sok tudással gazdagodjatok. Én nagyon jó érzéssel jöttem ma ide, hiszen én magam is ennek az iskolának a tanulója voltam. Még ma is büszke vagyok rá, hogy a Szabó Gyula Alapiskola növendéke lehettem, s kívánom nektek, hogy ti is ugyanolyan büszkék legyetek majd rá, mint én”- mondta a polgármester.

(SzC/para)