Öt afgán gyereket találtak egy kamionban Dunaszerdahelyen

2021. március 5. - 10:50 | Régió

A Deichmann vállalat dunaszerdahelyi telephelyénél egy román kamion rakodóterében találtak öt menekültet.

Öt afgán gyereket találtak egy kamionban Dunaszerdahelyen
Rendőrségi felvételek

A rendőröket a cég munkatársai hívták ki, majd kiderítették, hogy Afganisztánból származnak, gyerekkorúak és szüleik nincsenek velük. Azt mondták, a polgárháború és a rettenetes életkörülmények elől menekültek el hazájukból. Romániában egy embercsempész juttatta fel őket a kamionra a sofőr tudta nélkül.

Denisa Bárdyová, az Országos Rendőrkapitányság szóvivője elárulta azt is, hogy bemutattak egy igazolványt, amit Romániában kaptak, miután ott menekültkérelmet nyújtottak be.

A rendőrség ezt követően felvette a kapcsolatot a családügyi hivatallal, majd elszállították őket a gyerekkorú menekültek számára fenntartott mezőlaborci otthonba. Előtte még mindegyikükön elvégeztek egy-egy koronavírustesztet, melynek eredménye negatív lett. Később visszaküldik őket Romániába.

(parameter)