1
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Sikeresen halad a Tengerszem (Morské oko) strandfürdő felújítása a nagyrőcei járásbeli Tornalján.
A területet 2019-ben zárták le, a tervek szerint jövő nyáron nyitják meg újra – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Győrfi Erika, a város polgármestere.
„A strandfürdő felújításának első szakaszában felújítottuk a természetes fürdőmedencét, rendbe tettük a falat és a medence körüli sétányt. A munka az ütemterv szerint halad"
– mondta a polgármester.
A strand felújítása júniusban kezdődött. A kivitelező a Banet cég, a munka kilenc hónapig tart.
„Az időjárási viszonyoktól függően a kivitelező korábban is befejezheti a munkát"
– tette hozzá a polgármester.
A beruházás költsége áfával együtt 315 ezer euró, amit saját költségvetéséből, és 64 ezer eurós regionális hozzájárulásból finanszíroz a város.
Az uszoda rekonstrukcióját 2020-ban készítette elő a város, a terv új medence, csúszda, homokos part és egyéb létesítmények kialakítását foglalta magában. Forráshiány miatt az önkormányzat végül megszakította a projekt kidolgozását.
„A város vezetése úgy tervezi, hogy a 2024-es szezonban megnyitja az strandot, a létesítmény környéket is rendbe tesszük"
– mondta Győrfi Erika.
A strandfürdő Tornalja Sajóirályi (Králik) városrészében található, 1969-ben nyitották meg. Egy, közel 15 ezer négyzetméteres, 2,2 méter mély természetes medence, és egy 155 méter mély furat is van a területen.
TASR