Öt külön eljárás alá vonták Kočner és emberei korrupciós ügyeit, mert annyi van belőlük

2021. május 10. - 08:47 | Belföld

Az intézkedés a tavaly tavasszal Vihar (Búrka), majd ősszel Orkán (Víchrica) fedőnéven ismertté vált nyomozás során őrizetbe vett bírók és más személyek korrupciós ügyeit érintik, melyek közös nevezője Marian Kočner.

Öt külön eljárás alá vonták Kočner és emberei korrupciós ügyeit, mert annyi van belőlük
Marian Kočner (Archív felvétel)

A SME írta meg, hogy a vizsgálótiszt kezdeményezésére öt különböző büntetőeljárás alá vonták az egyes ügyeket, mivel rendkívül nagy a gyanúsítottak száma és sok az az ügy, amit vizsgálni kell. A rendőrség szerint több mint 20 bírósági eljárást érintenek, köztük adósságbehajtást, csődeljárást. A nyomozás jelenlegi állása szerint az érintett bírók több ezer eurós kenőpénzeket, illetve különböző értékes ajándékokat kaphattak. A vizsgálótiszt érvelése szerint további indok a különálló eljárásokra, hogy a gyanúsítottak közül többen vizsgálati fogságban vannak, ezért sietniük kell.

Egy külön eljárás alatt vizsgálják például a Pozsonyi III. Járásbíróság korábbi elnökét, David Lindtnert, aki több száz üzenetet váltott a Threema nevű applikáción keresztül a váltóhamisításért elítélt Kočnerral. Amikor fény derült erre, Lindtner lemondott, az ügyvéi kamara pedig felfüggesztette ügyvédi tevékenységét is. Lindtner ezt követően kezdett Robert Kaliňák mellett dolgozni a Smernek és Ľuboš Blahának.

Lindtnert októberben csukták be, korrupcióval és a bírói függetlenségbe történt beavatkozással gyanúsítják. Ez utóbbit Erik Mikurčík vállalkozó érdekében tette, aki a pozsonyi Carlton hotel ügyében pereskedik.

Egy másik ügyben olyan végrehajtói és adósságbehajtói ügyeket vizsgálnak, melyeket Zoroslav Kollár ismert vállalkozó, illetve bíró barátja, Richard Molnár befolyásoltak. 19 esetről van szó, 10 konkrét gyanúsítottal.

A rendőrséggel együttműködő Vladimír Sklenka bíró vallomása szerint például Zoroslav Kollár feltűnt egy bírósági per hátterében, mely során a Mondi SCP papírgyártó üzem alkalmazottai perlik Milan Fiľo nagyvállalkozót a cég eltűnt részvényei miatt, melyek értéke ma több tízmillió eurót tehet ki. Molnárt azzal is gyanúsítják, hogy Kollár javára intézte el a Eurecs & Parners vállalattal szembeni végrehajtást.

A második eljárás számos ügyét ugyanakkor a rendőrség a harmadik eljárásban vizsgálja majd. Ezek közé tartozik a Prvá produkčná cég perének befolyásolását a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal és a környezetvédelmi minisztériummal szemben, melynél állítólag Zoroslav Kollár és Marian Kočner érdekei álltak egymással szemben. Kollár ált a vízgazdálkodók mögött és ismét Molnár bíró segíthetett neki. A másik oldalon pedig Kočner és Monika Jankovská akkori smeres igazságügyi államtitkár, akik a Threemában folytatott beszélgetés alapján mintegy 100 ezer eurós kenőpénzt vehettek fel ez ügyben.

A negyedik eljárás Kočner bírósági ügyeit érinti. Ezek egyike Kočner abbéli igyekezetét jelenti, hogy a Markízával szembeni váltó ügye Zuzana Maruniakovához kerüljön. Ő volt az a bírónő, aki helyt adott Kočner Markízával szembeni követelésének az egyik váltó alapján.

Az ötödik eljárás is elsősorban Kočnert érinti, konkrétabban a Dixia Solaris nevű cég csődeljárását. Sklenka vallomása szerint Katarína Bartalská bírónő Kočner javára döntött ebben az ügyben, amiért Sklenka egy értékes női táskát vitt neki ajándékba Kočnertől. Mindeközben az ítéletet, amire Bartalskának csak rá kellett bólintania, Eva Timár Myjavcová dolgozta ki, aki szintén gyanúsított az ügyben.

Ebben az eljárásban vizsgálják emellett a Hydrostav, a. s. társaság megszüntetését. Sklenka azt vallotta ennek kapcsán, hogy egy meg nem nevezett bírónő felkereste őt azzal, hogy minél előbb döntsön az ügyben, ehhez pedig az ítélet kidolgozásában is segített neki, lényegében elkészítette az egészet.

(SME)