Öt női és három férfi jelölt pályázik a leköszönő Kubik József posztjára Csallóközkürtön

2018. október 18. - 16:53 | Régió

A független Kubik József 12 éven keresztül irányította a dunaszerdahelyi járásbeli települést, most már jöhet valaki más.

 

Öt női és három férfi jelölt pályázik a leköszönő Kubik József posztjára Csallóközkürtön
Archív felvétel

Az indulás annak idején meglehetősen szorosra sikeredett – 2006-ban ugyanis mindössze 27 szavazattal (381 / 354) előzte meg a másik jelöltet, Bíró Gyulát. Ellenfele négy évvel később is jelöltette magát, immár a Híd párt támogatásával, a mérleg azonban 2010-ban még inkább Kubik felé billent, közel 650 szavazatot gyűjtve húzta be második választási megmérettetését a 200-nál is kevesebb szavazót meggyőző Bírónál.

2014-ben ismét egy ellenjelölt akadt a regnáló polgármesterrel szemben Csallóközkürtön, a független Hodossy Péter azonban csak 149 szavazatot szerzett, Kubik pedig 589-cel lett újra a falu vezetője.

Idén nem kis csata indul a polgármesteri címért, miután Kubik József már nem indul – nyolcan pályáznak a helyére, köztük van ismét Hodossy Péter, és rajta kívül két további helyi képviselő, Gútai László az MKP jelöltjeként, Vavriková Tománková Edita pedig függetlenként. Gaál Tünde személyében a Híd, Dohoráková Helenát illetően pedig a Smer is saját jelöltet állított a községben. A sornak még mindig nincs vége, Csikmák Monika, Rabay Anikó és Szűcs Róbert függetlenként méretteti meg magát.

Lássuk a részleteket:
Csikmák Monika (47, óvodapedagógus, független)
Mgr. Dohoráková Helena (57, szociális munkás, Smer-SD)
Gaál Tünde (42, egyéni vállalkozó, Híd)
Gútai László (46, szaktechnikus, MKP)
Hodossy Péter (40, mentőszolgálati sofőr, független)
Ing. Rabay Anikó (34, közgazdász – vasúti szállítási menedzser, független)
Szűcs Róbert (49, rendőr, független)
Ing. Vavriková Tománková Edita (39, belügyi állami alkalmazott, független)

A képviselő-testületbe 9-en kerülhetnek be, ehhez képest 19-en indulnak. Köztük van öt polgármesterjelölt, három jelenlegi képviselő viszont nincs – Kocsis Viktor így biztosan nem lesz tagja a következő önkormányzatnak, és Hodossy Péter, illetve Gútai László közül legalább az egyikük szintén nem. Öt képviselő-jelöltet indít a Híd párt, egyet-egyet pedig az MKP és a Smer, a fennmaradó 12 jelölt független.

Íme:
PaedDr. Bartal Gajdosík Renata (33, vállalkozó, független)
Bazsó Papp Monika (40, cukrász, MKP)
PaedDr. Bíróová Zuzana (36, tanárnő, Híd)
Bugár Ferdinand (45, technikus, független)
Bugár Győző (52, zootechnikus, független)
Csikmák Gabriel (47, projektmenedzser, független)
Mgr. Dohoráková Helena (57, szociális munkás, Smer-SD)
Fekete Norbert (40, magánvállalkozó, független)
Mgr. Gaál Balázs (30, tanár, Híd)
Gaál Norbert (42, egyéni vállalkozó, független)
Gaál Peter (56, eletrotechnikus - villanyszerelő, független)
Gaál Tünde (42, egyéni vállalkozó, Híd)
Ing., PhD. Golha Orbánová Elvíra (37, közgazdász, független)
Orbán Zuzana (43, házi gondozószolgálat – ADOS – szakmai védnök , Híd)
Ing. Rabay Anikó (34, közgazdász – vasúti szállítási menedzser, független)
Szűcs Róbert (49, rendőr, független)
Takács Lívia (40, adminisztratív munkatárs, Híd)
Mgr. Takács Michal (46, állami alkalmazott, független)
Ing. Vavriková Tománková Edita (39, belügyi állami alkalmazott, független)

(SzT)