Ötből négyen egyetértenek azzal, hogy vasárnap maradjanak zárva a boltok

2020. május 20. - 14:35 | Belföld

A 2muse ügynökség május 5. és 7. között ezres mintán végzett közvéleménykutatást a vasárnapi szlovákiai boltzár fennmaradásáról.

Ötből négyen egyetértenek azzal, hogy vasárnap maradjanak zárva a boltok
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Ebből az derült, ki hogy az emberek nagy többsége (80%), ötből négyen egyetértenek azzal, hogy a járványhelyzet után is zárva maradjanak az élelmiszerboltok.

Ezzel egyértelműen egyetért a megkérdezettek 59%-a, míg további 21% is inkább emellett foglalt állást.

A felmérésből az is kiderül, hogy a pillanatnyi vasárnapi boltzárral az emberek 81%-a egyetért.

Ebben a kérdésben kortól függetlenül egységesek a válaszadók. A 18 és 25 év közöttiek esetében 84% támogatja a jelenlegi állapotot, míg az 56 évnél idősebbek esetében ez az arány még magasabb.

Az élelmiszerboltok vasárnapi bezárásával csupán a válaszadók 10%-a nem ért egyet, sőt, számokra kimondottan problémát jelent. Ezzel az állásponttal a legnagyobb mértékben a 18-25 évesek értenek egyet, területi megoszlásban pedig a Pozsony megyében élők.

Az összkép viszont azt mutatja, hogy mindegyik csoportban, kortól és lakhelytől függetlenül nagy többségben a boltzár mellett áll. Az 56 év felettiek esetében ráadásul csupán 5-6%-ot tesz ki azok aránya, akik igényelnék a nyitva tartást.

A felmérésben részt vettek a kiskereskedelmi áruforgalomban dolgozók is, akik közül 99%-nak megfelel a jelenlegi állapot, tehát hogy az élelmiszerboltok vasárnap zárva tartanak. 88%-uk pedig amellett áll, hogy ez a helyzet maradjon is így a jövőben.

(SME)