Öten is kaptak időpontot ugyanarra a percre - hosszabb sorban állással indult a nap az oltásoknál Dunaszerdahelyen

2021. március 20. - 11:56 | Régió

Néhány részletet illetően változtak nagy kapacitású oltóközpontokban zajló oltások körülményei, és ez a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolára is érvényes.

Öten is kaptak időpontot ugyanarra a percre - hosszabb sorban állással indult a nap az oltásoknál Dunaszerdahelyen
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Berényi József Nagyszombat megyei alelnök szombaton látogatást tett a dunaszerdahelyi iskolai oltóközpontban, és azt közölte portálunkkal, hogy az első két hétvégéhez képest ezúttal sokaknak hosszabban kellett várakozni az első órákban,

"Ez részben amiatt történt, mivel a minisztérium sűrítette az oltási időpontokat, és míg ezt megelőzően ketten kaptak ugyanarra a percre időpontot, addig most előfordult, hogy öten is" - figyelmeztetett.

Hozzátette, a másik tényező, ami okozott egy kis fennakadást, hogy ezen a hétvégén már nemcsak a kor alapján sorolták be az oltásra jelentkezőket, de azok is kaptak időpontot, akik ugyan nem 60 évnél idősebbek, de a prioritást élvező kivételek közé tartoznak, tehát például egészségügyi vagy szociális intézmények dolgozói, rendőr, tűzoltó, stb. (további kivételek a regisztrációs oldalon). Ezt ugyanis nem lehet egy egyszerű személyi igazolvánnyal alátámasztani, hanem munkáltatói igazolásra van szükség, Berényi viszont közölte, hogy több esetben ilyet nem hoztak magukkal az oltásra érkezők, a szervezők pedig ez esetben hazaküldik őket.

Berényi emlékeztetett, hogy csak abban az esetben jöjjenek az oltásra a kivételek közé tartozók, ha van náluk munkáltatói igazolás.

Kiemelte, a délelőtti órákban ez a nyomás már enyhült. Egy hölgy, aki a férjét kísérte a helyszínre, fél tizenkettőkör portálunkkal közölte, az érkezőket időpont szerint állítják sorrendbe, nekik már nem kellett sokat várakozniuk.

A vidékfejlesztési suliban szombaton és vasárnap is 8-tól 18 óráig, 10 oltóponton oltják az embereket. Hétvégente közel 3 ezer ember kaphatja meg az első oltást az AstraZeneca vakcinájából.

A hétvégi nagy kapacitású oltóközpontokba is már az elektronikus várótermen keresztül lehet regisztrálni, ahol bejelölhetjük, melyik prioritást élvező csoporthoz tartozunk. Mától már az 55 év felettiek is regisztrálhatnak. Kiválaszthatjuk, hol szeretnénk beoltatni magunkat, ha viszont nincs rendelkezésre álló szabad időpont (ez pillanatnyilag így van), akkor várólistára kerülünk.

(SzT)