Óvakodj a szlovákiai nemzetiségeket bemutató segédanyagtól, mert „törpe”

Amit szerkeszteni is több évig kellett, hát még kutatni, feldolgozni, megírni, az bizonyára komoly munka, gondoljuk, ne bizonytalanítson el sem az a tény, hogy a kötetnek a hosszadalmas szerkesztés ellenére nincs szerkesztője. Vagy elfelejtette magát feltüntetni. Az se zavarjon meg senkit, hogy politikusnak kell népszerűsítenie, sem pedig a csupán 130 oldalas terjedelem. Elvégre doktorok, kandidátusok, docensek és professzorok írták és bírálták az egyes fejezeteket. Szám szerint tizenkettőt, melyeket logikusan tizenhárom nemzetiségnek szenteltek, plusz egy általános bevezetőt és egy előszót. Utóbbi tisztázza, mi a kötet célja:

„…segédanyagként szolgál az általános iskolában oktatók számára. Szlovákia történelmének mélyebb megismerésére akar ösztönözni a nemzeti kisebbségek és kultúrák feltárásának, bemutatásának a szándékával. A társadalomban zajlódó jelenlegi helyzet nemzetiségi elveken történő jobb megértését is segítheti a könyv.”

(Kiemelés tőlem. Egyébként nem segítheti, mindjárt kiderül, miért.)

„A segédanyag nem a teljesség igényével nyúl a történelmi kérdések megvitatásához, és nem is kíván egy komplex képet adni. Ennek oka az, hogy egy nagyon összetett problémával állunk ez esetben szemben, nem beszélve arról, hogy az egyes nemzeti kisebbségek már ősidők óta harcoltak és harcolnak a túlélésért, a jogaikért, a terület-foglalások és az ehhez kapcsolódó tények magyarázata jogos vagy jogtalan voltát magyarázva. A publikáció egyértelmű célja: egy zárolt terjedelemben felvetni a már történelmileg alátámasztott tényeket a mai Szlovákia területén élő kisebbségekről, hogy aztán az így megszerzett tudás a kölcsönös megértéshez, a különbségek elfogadásához és a nagyon kívánt egység eléréséhez vezessen.”

Az a pedagógus, aki ezek után segédanyagként tekint a kötetre, megérdemli. Miközben sorokkal alább nyilvánvalóvá válik, nem egyértelmű a célcsoport sem, mert itt már tanulókról van szó:

„A felvezető fejezetnek az a célja, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését a téma iránt.”

Még szerencse, hogy a teljesség igénye nem volt cél… Noha a több éven át tartó, tudományos munka bizonyára nem zárná ki a komplexitásra törekvést sem. Sőt!

Szándékkal ösztönözni grammatikailag sem könnyű, tartalmát nézve ugyancsak sajog a mondat. Zajlódó helyzetet sem szoktunk naponta megismerni, főleg nem jelenlegit, tegyünk hát egy próbát.

Vagy inkább azonnal álljunk, meg, mert ez így megy végig: a magyaros célcsoport ezennel kiiktatva… (Nyelvi korrektúra: PaeDr. Lívia Tímárová). Bizonyára a fordításba csúszhatott hiba, mondatja velem a tapasztalat, hiszen ismerős az ilyen kiadványok megjelentetésének háttere, szervezése, a határidők, bármely fordító (itt most Hrbácsek Noszek Magdaléna) mentségére, de nem általános felmentésként mondom (úgy, hogy én is követtem már el rossz fordítást), millió oka lehet a bajnak. Ez esetben az általam fentebb kiemelt két mondat egyszerűen nem ekvivalens az eredetiben szereplő szlovák mondatokkal. Innentől, pontosabban a „zárolt terjedelemben felvetni” résztől inkább „összeolvasom” a két nyelvi verziót a biztonság kedvéért.

Mégsem lelem a biztonságot. Az eddig talált diszkrepanciák miatt minduntalan visszaugrom a kolofonhoz. Az még jobban elbizonytalanít. Nem értem ugyanis, hogy egy oktatási segédanyagnak szánt kötetben miért fontos közölni:

az „a szerzők nézeteit tartalmazza, melyeket az egyes fejezetekben prezentálnak. Az Állami Pedagógiai Intézet nem felel a szerzők véleményéért.”

Recenziót kezdtem írni, mely most már kénytelen kommentárba hajlani – ez véleményműfaj. Szerzőként személyesen felelek (és ismerve a minisztériumot, ki is kapok majd) a szövegemért.

De egy oktatási segédanyag elve nem lehet véleményműfaj, mert sem a tudományos szöveg, sem pedig a tankönyvírás nem véleményekre épül, hanem korrekt tényekre. Ha ezekért sem vállal a kiadó felelősséget, akkor ne közölje őket tényként, oktatási anyagként.

Sajnos, már az előszó írója (nevét nem közölték) belesétál a véleménycsapdába, amikor pl. „nagyon kívánt egység”-ről ábrándozik. Az eredetiben nem kívánt, hanem szükséges, ami mit sem változtat a tényen, nem tudjuk, kicsoda, minek, milyen, egységét óhajtja, s mely tudományos eredményekre alapozza az egység óhaját.

Az általános fejezet (Ján Botík) szerzőjével már az etnikum terminus tisztázásánál vitatkozhatunk (mégiscsak véleményműfaj lesz ez) a közös (a fordításban még vitathatóbb: azonos) mentalitás okán. Nincs azonban módunk, sem kedvünk e szöveg terjedelmét kritikai tanulmánnyá duzzasztani. Úgyhogy akkor most itt is csupán „zárolt terjedelemben felvetek” ezt-azt „nem a teljesség igényével nyúlva” hozzája.

Az egyes nemzetiségeknek szánt fejezetek három szövegrészt tartalmaznak.

Ezek a következők: A történelemből… A jelen… és a Népszokások, hagyományok…

Alfejezeteknek nem nevezném őket, hiszen egy nemzetiségre durván hat oldalnyi tördelt törzsszöveg jut képekkel együtt. A többi fejezet-címoldal, irodalomjegyzék, s más kapcsolódó nyalánkság, színes margó… Magyarán egy szemináriumi vagy egy érettségi dolgozat terjedelmében kellett a szerzőknek teljesen indokolatlan módon három olyan témába zsúfolni mindazt, amit egy tanítónak (vagy mégis inkább diáknak?) illik tudni a mellettünk élő másik nemzetiségről, amely témák nem feltétlenül meghatározók, vagy így tálalva nem meghatározók, vagy éppenséggel inkább leegyszerűsítően általánosítók.

A szlovákiai magyarokról szóló fejezetet Szent Istvánnak a vitathatatlanul szlovákiai Hősök terén álló szobra, az ugyancsak szlovákiai tatabányai turul fotója, egy szlovákiai Rubik-kocka, a szlovákiai Szent Jobb és az elmaradhatatlan, jelen esetben valami zöld izével tálalt gulyás képe is illusztrálja, ami ugyebár pont annyira logikus és fontos, mint a puli és a kokárda fotója. Nélkülük semmik vagyunk…

Tárgyi, tartalmi tévedés szintén akad: „Magyarország első királya Szent István volt, aki olyan erős alapokra helyezte az államalapítást, ami ezer esztendeig kitartott”. Félrefordítás – persze –, hogy az államalapítás ezer esztendeig tartott volna. Hacsak nem vagyunk rosszmájúak, minden esetre az iróniával szemben történelmi tényként az állítás nem igaz.

De ne akadjunk fenn tényközlési problémákon. A publikáció legnagyobb tévedése, hogy egy-egy nemzetiség minimális megismeréséhez is elegendő lehet 6-7 flekk és az egyetlen szempont szerinti megközelítés.

A magyar fejezet végén a szerző (Anita Radi) összesen három kiadványt tüntet fel szakirodalomként: mindhárom néprajzi (egyikük kitekint a történelemtudomány irányába). Érdekes koncepció csupán néprajzi szempontból „Szlovákia történelmének mélyebb megismerésére … ösztönözni”.

Az internetes források: www.ludovakultura.sk, www.madari.sk, www.narodnostnemensiny.gov.sk/madarska-narodnostna-mensina/, www.pozsonyikifli.sk www.bratislavskerozky.sk

Ennyi.

Egyoldalúnak sem merném nevezni a választást, mert nem csak a fejezet feldolgozásához elégtelen ez a jegyzék, hanem még az esetleg ezek után is kitartóan érdeklődő pedagógus, vagy diák számára sem nyújt elegendő, nem hogy reprezentatív fogódzót.

Félreértés ne essék, nem állítható, hogy a kiadói szándék ne érdemelne figyelmet, s hogy az oktatásban ne lenne szükség a nemzetiségeket bemutató segédanyagokra. De tegye a szívére a kezét bármely a néprajzot, történelmet, kulturológiát, kulturális antropológiát, irodalmat, képzőművészetet, zenét, színházművészetet, nyelvészetet, levéltári, népművelői és pedagógiai tevékenységet stb. folytató vagy oktató szlovákiai magyar értelmiségi: szeretné-e vajon, hogy őt és nemzetiségét, annak kultúráját ebből, vagy ilyen (pulival és gulyással fűszerezve / azonosítva?) kiadványból ismerje meg a többség vagy a másik kisebbség?

Ennél a sokat bírált lokális, kalákában és források nélkül készülő kiadványok is komolyabb szakmai munkára, szorgalomra támaszkodnak – legalábbis mifelénk.

A minisztérium és/vagy az Állami Pedagógiai Intézet részéről konkrétan ez a kötet dilettáns munka. Fölösleges. Óvakodjunk tőle.