Óvatos próbált lenni a 90 éves asszony, de így is megfújták 15 ezer euróját

2019. április 22. - 11:35 | Régió

Hiába próbált óvatos lenni a 90 éves asszony és kérte el az unokás csaló személyazonosságiját, végül mégis megfújták 15 ezer euróját.

Az egész egy telefonnal kezdődött. Felhívták az idős aranyosmaróti nénit, a vonal túloldalán megszólaló férfi pedig az unokájaként mutatkozott be. Azt mondta neki, sürgősen pénzre van szüksége, ezért szeretne kölcsönkérni a nagyitól. Hozzátette, hogy elküldené a zsozsóért egy barátját.

Az idős nő ragaszkodott hozzá, hogy csak személyesen az unokájának adja át a pénzt, nem egész egy óra múlva azonban egy ismeretlen férfi jelent meg nála. "Mondtam neki, hogy feleslegesen várakozik, mert ha Jurko nem jön meg, én nem adom oda a pénzt" - jegyezte meg a határozott idős néni.

Amikor visszament a házba, azonnal csörgött a telefonja, majd az unokájaként bemutatkozó férfi biztosította afelől, hogy megbízhat a férfiben, aki a háza előtt áll. Az asszony ekkor kiment, majd elkérte az ott várakozó férfi személyijét, de annak sikerült elkerülnie, hogy meg is mutassa. Arra hivatkozott, hogy az autóban felejtette.

A néni ezután mégis átadta neki a pénzt, de azonnal feltűnhetett neki, hogy átverték, mert a férfi elfutott vele.

Renáta Čuháková kerületi rendőrszóvivő közlése szerint csalás ügyében indult eljárás. A nénit az összes spórolt pénzétől megfosztották.

(Noviny.sk)