Óvintézkedéseket tesz a rendőrség az iskolákba érkezett fenyegő e-mailek miatt

2023. december 6. - 07:11 | Belföld

Óvintézkedéseket tesz a rendőrség az e-mailben érkezett fenyegetés miatt az iskolák diákjai és dolgozói védelmében – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Óvintézkedéseket tesz a rendőrség az iskolákba érkezett fenyegő e-mailek miatt
Fotó: TASR - illusztráció

„Intenzíven dolgozunk az ügyön, amint a helyzet lehetővé teszi, részletes tájékoztatást adunk" - mondta Bárdyová.

A pozsony-ligetfalui Albert Einstein Gimnázium, a pozsonyi, ružinovi Ivan Horváth Gimnázium és a szenci Anton Bernolák Gimnázium kapott fenyegető e-mailt. A megye vezetősége tegnap óta kapcsolatban van az említett középiskolák vezetésével, valamint a belügyminisztériummal és a rendőrséggel.

Bár fenyegetés „csak” ebbe a három iskolába érkezett, a megye azt ajánlja, szerdán távoktatásban tanítsanak a megye minden középiskolájában.

„Bármilyen amatőrnek tűnik is ez a fenyegetés, a gyerekek és az iskolai dolgozók biztonsága a legfontosabb" - mondta Juraj Droba megyeelnök.

Droba felhívta a figyelmet néhány, a médiában megjelent álhírre és rémhírre is. Ezt „szerencsétlen és szomorú” lépésnek nevezte, és arra szólította fel ezeket a médiumokat, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassanak. Cáfolta például azokat az állításokat, amelyek szerint lövöldözés volt az Einsten utcai iskolában. Egyben felszólította a nyilvánosságot, ne üljenek fel a félelemkeltésnek és a terrorról szóló rémhírterjesztésnek.


(TASR)