Pár nap még, és tudni fogjuk, mit kezd Drucker Gašparral

2018. április 10. - 18:59 | Belföld

Tomáš Drucker újdonsült belügyér várhatóan csütörtökön vagy pénteken jelenti be, hogy visszahívja-e hivatalából Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt. 

Pár nap még, és tudni fogjuk, mit kezd Drucker Gašparral
Fotó: Cséfalvay Á. András

Addig is szerdán tárcaközi véleményezésre bocsátja azt a törvénymódosítást, melynek értelmében megváltoznak a rendőrfőkapitány kiválasztására vonatkozó szabályok. Erről egy keddi sajtótájékoztatón számolt be a belügyminiszter. Drucker hangsúlyozta: az új jogszabály nem csak a rendőrfőkapitány lecseréléséről határoz, hanem az összes vezető pozíció megpályáztatásáról is a rendőrségnél és az azt felügyelő szervnél.

Gašparral kapcsolatban leszögezte: szigorúan a tények alapján és nem a külső nyomás hatása alatt akar döntést hozni. Szerinte a rendőrfőkapitány „jó dolgokat” is véghezvitt.
Ugyanakkor az országos rendőrfőkapitány korábban nem zárta ki, hogy önként távozik posztjáról, mivel a támadások már a rendőrök munkáját is érintik. Gašpar tudatosítja, hogy az utcákon ezrek követelik a lemondását, viszont nem érzi úgy, hogy tevékenységével kárt okozna. Rámutatott, Szlovákiában kevesebb bűneset történt, és kevesebben haltak meg az utakon, mint a korábbi időszakban.

Tomáš Drucker kinevezésekor kijelentette: abszolút prioritást élveznek számára a rendőrségi vezetők megválasztását érintő változtatások. A módosítás lényege az, hogy a jövőben minden vezető rendőrségi posztra kötelezően pályázatot hirdetnek, és meg fogják határozni a megbízatási időt is.

Az országos rendőrfőkapitányt és a rendőrséget felügyelő szerv elnökét két körben fogják kiválasztani. Az eljárás része lesz egy nyilvános meghallgatás is: a jelölteket egy pályázatelbíráló bizottság mellett a parlament védelmi bizottsága is meg fogja hallgatni, ezt követően a bizottsági tagoknak javasolniuk kell majd a számukra legmegfelelőbb jelöltet. Pályázat útján fogják kiválasztani a rendőrfőkapitány-helyetteseket, a kerületi rendőrkapitányokat és minden egyéb országos hatáskörű, magas beosztású rendőrtisztet, akiknek abszolválniuk kell majd a kötelező biztonsági átvilágításokat is. A rendőrségi vezetők hivatali idejét öt évben határoznák meg.

A miniszter hangsúlyozta: az országos rendőrfőkapitányt és a rendőrséget felügyelő szerv elnökét a jövőben nem lehet majd megfelelő indok nélkül leváltani. A rendőrök ellen indított büntetőeljárásokat a kerületi ügyészségek speciális osztályai fogják felügyelni.

tasr/sp