Parádés programon vehettek részt a csallóközcsütörtöki alapsulisok

2023. február 12. - 20:01 | Régió

A Csallóközcsütörtöki Alapiskola díszes társaságot fogadott pénteken, február 10-én. Magyarországi ismert szinkronszínészek: Nemes Takách Kata, Kerekes József, Dolmány Attila és Hamvas Dániel látogatott el az intézménybe.

Parádés programon vehettek részt a csallóközcsütörtöki alapsulisok
Hamvas Dániel, Nemes Takách Kata, Kerekes József, Dolmány Attila (A Paraméter felvételei - Továbbiakért kattints!)

Ők négyen a Family Guy sorozat szinkronhangjai, és külön-külön is számos híres film és animáció szinkronizálásában vettek részt. A diákok a közönségtalálkozón betekintést nyerhettek a szinkronizálás rejtelmeibe.

A meghívott vendégek a Paraméternek elmondták, szívesen elfogadták a felkérést, örömmel tesznek eleget az efféle megkereséseknek.

A Paraméter felvétele

A program három részből állt. Első körben egy beszélgetés zajlott a vendégekkel, mely során érdekes információkat osztottak meg a gyerekekkel. Ezután bemutatták, hogyan is zajlik egy szinkronizálás, majd pedig maguk a diákok is kipróbálhatták e mesterséget.

A Family Guy 1999-ben indult amerikai televíziós szituációs komédia-rajzfilmsorozat, mely a Griffin család mindennapjai körül zajlik: a családfő Peter (magyar hangja Kerekes József) és az anya Lois, valamint három gyerekük: Chris (magyar hangja Hamvas Dániel), Meg (magyar hangja Nemes Takách Kata), és Stewie (magyar hangja Dolmány Attila), illetve kutyájuk, az emberi tulajdonságokkal felvértezett Brian életéről szól.

Dolmány Attila a Paraméternek elmondta, visszatérő dolog, hogy ráírnak azzal a kéréssel, hogy a Family Guy-ban általa szinkronizált Stewie hangján kívánjon szerettüknek boldog születésnapot. „Egyszer egy fiatalember írt rám azzal, hogy az arája nagy Family Guy rajongó, a kedvenc szereplője pedig Stewie. A srác írt egy szöveget és megkért, mondjam el Stewie-san. Eleget is tettem a kérésnek. Másnap csörgött a telefonom, az ifjú feleség hívott boldogan, hogy megköszönje a felvételt. Ez például egy nagyon aranyos emlékem, ami ehhez a sorozathoz fűződik” – mesélte.

Erre csatlakozva Hamvas Dániel is megosztott velünk egy számára emlékezetes történetet. „A párommal bementünk egy boltba cipőt vásárolni. A kedvesem valahogy elkottyintotta, hogy mivel foglalkozom, így az eladóval beszélgetésbe elegyedtünk. Hamar kiderült, hogy én vagyok Chris magyar hangja, ami után az illető megkért, készíthessem velem egy Insta-sztorit, amiben Chris hangján beszélek.”

Kerekes József pedig kijelentette, egyenesen imádja a sorozatot. „Nekem a Family Guy jelenti azt, hogy hogyan is kellene élnünk. Mert nincs benne tabu, nincs bőrszín, vallás, nemi hovatartozás. És miért is kéne, hogy legyen? Gátlástalanul csinálnak viccet mindenből, ami csak az alkotók eszébe jut. Imádom azt a fajta művészi szabadságot, amit ez képvisel.

Az esemény az iskola két tanára, Darnai Bálint és Labancz Tamara szervezésének köszönhetően valósult meg. „A Family Guy mondhatni egy társadalmi kritikát fogalmaz meg. Így igyekeztünk olyan részleteket összeválogatni belőle a szinkronizálás bemutatásához, melyek a gyerekek számára érthetőek, tanulságosak, ugyanakkor viccesek is” – fejtette ki Darnai Bálint.

Hajtman Béla, az iskola igazgatója mindehhez hozzátette, egyik fő célja, hogy színesebbé tegye az iskola életét. „Az iskolát egy szolgáltató intézménynek tartom, ami azt jelenti, hogy a diákok, a szülők és a tanárok igényeit egyaránt ki kell szolgálnia. Úgy gondolom, az intézményünkben nemcsak az oktatásnak, de a szórakozásnak is helye van” – húzta alá az igazgató.

(SzC)