Erre még soha nem volt példa az év ezen időszakában.
Erre még soha nem volt példa az év ezen időszakában.
A tettesek észrevétlenül távoztak.
Száz év után, 2025-től újra fürdőzhetnek a párizsi lakosok és a turisták a Szajnában.
Egy épület kigyulladt és részben összeomlott.
Az évszázadok során elkopott csúcsa nélkül érkezett Párizsba
A levegőben akár a napi 40-48 kilogrammot is elérheti a mikroműanyag-részecskék tömege.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvény miatt nagyot esett Macron népszerűsége.
Az elkövető most 69 éves.
Naponta mintegy ezer ember dolgozik a Notre-Dame felújításán.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.