Párkány: Szabó Jenő mellett tette le voksát a zenélő ház tulajdonosa

2014. november 11. - 11:01 | Régió

Megszólalt a választások ügyében Nothart Éva, a párkányi zenélő ház tulajdonosa.

Párkány: Szabó Jenő mellett tette le voksát a zenélő ház tulajdonosa

Állandó blogján ezt írta:

"Mivel egyik polgármester-jelöltet sem ismerem személyesen, így végignéztem a három óra hosszás tévés kerekasztal beszélgetést és ennek alapján nyilvánosan kijelentem és nyilvánosan ígéretet teszek:
„A SZABÓ EUGENNAL HAJLANDÓ VAGYOK TÁRGYALNI ÉS AMENNYIBEN ÁLTALAM REÁLISNAK TARTOTT ÁRON A VÁROS MEGVESZI A HÁZAMAT, AKKOR ELADOM A VÁROSNAK ÉS HA ÍGY LESZ, AKKOR MEGÍGÉREM, HOGY AZ ÉLETEMBEN SOHA TÖBBET PÁRKÁNYBAN LAKNI NEM FOGOK. Megjegyzem ebben az esetben az utóbbit nagy örömömmel önként felajánlom.
Persze természetesen csak akkor tárgyalok vele, ha kompetens intézni ilyen dolgokat, vagyis ő lesz a polgármester. És ha eközben komolyabb sérelem már nem ér engem“ – írta blogjában Nothart Éva, ahol a többi három polgármesterjelölt közül Karakán Gábort nem bántja csak, Ján Oravec jelenlegi polgármesterről és polgármesterjelöltről ill. Vincze Tibor polgármesterjelöltről kritikusan fogalmaz.

Mint az köztudott, a Kossuth utcai épület tulajdonosa évek óta állandó hangzavarral, Placido Domingo –áriákkal keseríti meg az utcában és a környéken lakók életét. Az üggyel itt, itt, itt, és itt is foglalkoztunk.

További perekkel fenyegetőzik

Nothart Éva azt is leírja a blogjában, hogy a közelmúltban romáknak kínálta fel a házát, majd pedig így folytatja:

„Miután ez kiderült, a városban megállítottak jópáran a volt vevőim közül, nehezményezve, hogy a romák nemcsak a szomszédoknak és környékbelieknek fognak panaszt okozni, hanem majd az egész városban lopni fognak és akárhányan is jönnek, utána majd elszaporodnak, mert majd jönnek a testvéreik, rokonaik is ide a többihez Párkányba. Voltak, akik felajánlották, hogy beszélnek az Oravec Jánossal, hogy a város vegye meg a házamat telekkel együtt és aztán majd a város eladja, így nem veszít a város sem, a romák sem jönnek Párkányba, a zene is elhallgatna örökre. Én viszont mindezek után azzal sem tisztelem meg az Oravec Jánost, hogy arra méltassam, hogy leköpöm, nemhogy szóba álljak vele. Így azt kérték tőlem, várjam meg a választásokat, biztosan olyan polgármester lesz már Párkányban, akivel szóba állok. Hosszas hezitalás után a volt párkányi vevőim miatt úgy döntöttem, várok a választásokig a telekkel is, a házzal is, a város beperlésével is a polgármester által okozott sérelmek (tévében,stb. rólam közzétett megjegyzései, nem intézkedése a kutyaugatás végett és egyebek) és a városi rendőrség tétlensége miatti sérelmek (nem intézkedtek a kihágások, bűncselekmények miatt és egyebek), (nem teregetem ki ide a tromfjaimat), a külön beperléssel is azon diszkrimináció végett, hogy a polgármester az ellenem való feljelentés írással, tüntetésbeni részvétellel ellenem, tévébeni szerepléseiben és egyebek, engem diszkriminált a többi városlakót pedig segítette. Itt jegyzem meg az esetlegesen mosolygó szomszédoknak, hogy ügyvéd nélkül egymagam pert nyertem a Markíza tanult ügyvédeivel szemben és már ki is fizettek nekem kártérítésként olyan összeget, amit a legtöbb párkányi egész életében nem tud összespórolni. Persze a város elleni perben a legjobb ügyvédet fizetném meg“- taglalja Nothart Éva.

Mit mondtak a tévés kerekasztal-beszélgetésen?

A városi televízió kerekasztal-beszélgetésén a zenélő ház ügyében Ján Oravec úgy nyilatkozott, hogy az eddig a ház tulajdonosa elleni jogerős döntésnek érvényt kell szerezni, de amíg a központi törvény nem változik, addig nincs sok esély, a rosszindulat ugyanis nem bűncselekmény. A kerekasztal-beszélgetésen Szabó Jenő az ügyről azt mondta, hogy ez a város ügye, az egész városé, nem csak a konkrét Kossuth utcáé és ezt meg kell oldani a polgármester és jogi szakértők bevonásával. Vincze Tibor pedig akkor azt ismertette részletesebben, hogy ő milyen parlamenti lépéséket tett az ügyben, de sajnos nem született törvénymódosítás. Hangoztatta: megválasztása esetén ismét beadja a törvénymódosítást és fontolgatja egy jogászcsoport felállítását. Karakán Gábor is úgy nyilatkozott a tévéfelvétel során, hogy központi törvénymódosításra lenne szükség, addig nem lesz érdemi előbbre lépés az ügyben, ráadásul akkor főleg nem, ha az ügyészség rendre visszadobja illetve megszünteti az eljárásokat.

Szerkesztőségünk Szabó Jenő polgármesterjelöltet és Ján Oravec polgármestert ill. polgármesterjelöltet is megkereste a legújabb fejlemények kapcsán. Szabó Jenő úgy nyilatkozott, hogy meglepte őt Nothart Éva őt támogató ígérete ill. ajánlata, de vele már legalább húsz éve nem találkozott, személyesen nem beszéltek. Továbbra is azt tartja, hogy ez az egész város ügye és a polgármesternek személyesen is intézkednie kell, szakértők bevonásával.

Ján Oravec a Paraméterrel annyit közölt: mindenki azt ír, amit akar, nem kommentálja Nothart Éva nyilatkozatát.

-rb, para-