Párkányban szeptembertől aszfaltozzák a nemzetközi bicajútvonalat

2019. augusztus 20. - 17:06 | Régió

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) megkezdte a védőgát javítását a Duna bal partján, a párkányi szakaszon. A töltés mintegy két kilométeres, a Garam folyó felett átívelő vasúti hídig tartó szakasza aszfaltborítást kap, így kerékpárútként is használható lesz.

Párkányban szeptembertől aszfaltozzák a nemzetközi bicajútvonalat
google.com/maps

A beruházás összköltsége mintegy 120 ezer eurót tesz ki. A kőzúzalékból álló alapot az SVP pozsonyi telephelyének (OZ) dolgozói fogják elkészíteni, az aszfaltozásra a Swietelsky-Slovakia céget szerződtették. A beszállítónak 77 000 eurót fognak fizetni. Erről Jozef Dúcz, az OZ SVP igazgatója tájékoztatott kedden. Hozzátette: az aszfaltozást várhatóan szeptember közepén kezdik meg. Kedvező időjárás esetén a hónap végéig el is készülhet az út.

Eugen Szabó, Párkány polgármestere elmondta: az új, aszfaltozott kerékpárút a város javát fogja szolgálni, hiszen általa fellendülhet a határon átnyúló turisztika, amelynek eddigi elsődleges célpontja a párkányi termálfürdő volt. „Célunk, hogy az egész régióban fellendítsük az idegenforgalmat, ezért kulcsfontosságú a környékre induló kerékpárutak kiépítése” – fűzte hozzá.

Az új útszakasz az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal részét fogja képezni. A város együttműködik Garamkövesd és Helemba önkormányzatával is. A tervek szerint a kerékpárutat egészen a készülő új Ipoly-hídig hosszabbítanák meg, innen aztán Magyarországon folytatódna tovább. A tervdokumentáció már elkészült, a projekt megvalósítását uniós támogatásból fogják fedezni.

TASR