Parlament mint tébolyda
Most jössz rá? – kérdi a feleségem… természetesen nem. De most jutottunk el véglegesen és cáfolhatatlanul oda, hogy a tisztelt házban az obstrukciók önobstrukcióba is fordultak és teljesen tehetetlen, béna lett azokban a dolgokban is, amikben még működni akart, ma utoljára.
A képviselők beiktatásuk óta rekord mértékben söpörték a szőnyeg alá a szabályokat, taposták meg a ház írott és íratlan működési elveit, a parlamenti demokrácia működésének lefektetett és a történelem folyamán többé-kevésbé minden fél által tisztelt mechanizmusait, melyeknek olykori megszegése (lásd pl. a Gaulieder-ügyet) valóban ritkaságszámba ment. És botrányként híresült el. Ma – az elvileg utolsó szavazásra szánt napon, amikor mindenki a kampányjavaslatait próbálta átkalapálni a plénumon – a honanyák és honatyák egészen egyszerűen elérték a csúcsot, nincs tovább, fokozhatatlan a káosz. Annyi szabályt rúgtak fel és köptek le, hogy már maguk is teljesen belekeveredtek a kavarásba. S mikor már maguk sem értették egyáltalán, mi történik, inkább berekesztették az ülést.
Nem mintha képesek lennének átgondolni cselekedeteiket, de legalább reménykednek benne.
Tehát az istenadta nép még mindig nem szabadult, még ma sem lélegezhet fel. A júniusi ülés így nem búcsúparti lesz.
Az addig friss erőre kapó képviselők még a maihoz képest is felturbózzák magukat, infúzióba csorgatják a házi pálinkás energiaitalt, kokainnal mosnak fogat és viagrapörköltet reggeliznek cukros zsírral. Majd kezdetét veszi a végső csata. És nincs bíró, aki fütyül, lapokat osztogat, vagy lefújja a ketrecharcot. Ez várható, ha a tébolyda következő ülésén nem kényszerzubbony lesz a dresszkód. Még a hírekhez is csak páncélban lesz érdemes leülni aznap este a sezlonyra.
