Pártegyesítéskor is kívánjuk a sajtó szabadságát!

Ardamica Zorán | 2020. augusztus 9. - 15:15 | Vélemény

A szabadságát töltő, kánikulától álmos publicista nyomogatja a távirányítót, amikor szembe jön vele a tévében egy pár napos felvétel a gombaszögi Közéleti Piknikről, de sajna csak a körmondat felét kapja el. Az viszont úgy mellbe vágja, hogy órákig keresi utána a tévéfelvételt a világhálón, hogy valóban az egész témakört meghallgathassa. Mert szabadság ide vagy oda, két helyi érdekeket is képviselő alelnök is ül a székeken és egyikük bizony pont a publicista szakmáját vesézi.

Pártegyesítéskor is kívánjuk a sajtó szabadságát!
Fotó: pressfreedom.foundation

Konkrétan? Az alelnökök/ifjú politikusok beszélgetésének utolsó perceiben elhangzott egy kérdés a közönség soraiból. (Urbancsok Larissza tette föl vélekedésekre, s nem adatokra építve). Arra vonatkozott, hogy ha már a pártos média – hiszen pártatlan sajtónk szerinte nincs – is bűnös (ez itt a vélelmezés) a választások elvesztésében, mit akarnak a pártok kezdeni a médiával. Véletlenül személyesen ismerve a kérdezőt, nem számított a publicista ilyen kérdésre…

Merthogy – ahogyan azt az egyébként szakmája szerint újságíró műsorvezető ugyancsak élből elutasította – nem pártos a média. Legalábbis nem általánosítható ez a kijelentés úgy, ahogyan a kérdező általánosít. Van pártos is, látjuk, halljuk, olvashatjuk, ha van gusztusunk – mögé kell nézni, lásd a finanszírozást, beszédes. De vannak pártatlanok, ezeket kell, vagy ezeket is érdemes olvasni. És merthogy

valamit kezdeni, csinálni a médiával pártok demokráciában nem szoktak. Már a tájékoztatáson kívül.

Ezt mondja a hidas Agócs Attila („…cirkusz nélkül a média is unalmas, ezt el kell fogadni…” és „természetesen nem várhatjuk el a szlovákiai magyar médiától, legyen az bármilyen, hogy nem fogja kiteregetni a szennyest, mert ha ezt várnánk tőle, akkor azt szeretnénk, hogy hallgasson…”), de még az itt összefogásosként mutatkozó Orosz Őrs is bízik a sajtó saját belső kontrollmechanizmusaiban, noha a vereséget részben ő is a médiára hárítja. Erre megszólal Ciprusz Zoltán az MKP-tól. Az élőbeszédet leírni egy rossz netes felvételről nehéz, előre elnézést kérek a politikus úrtól, ha rosszul érthető az artikulációja, idézem legjobb képességeim szerint:

„Ha létrejön az egységes felvidéki magyar párt, az egyik első és legfontosabb feladata lesz, hogy leüljön az összes felvidéki magyar médiummal és egyezzünk meg egy – nem tudom, mi erre a helyes szó – minimum?, vagy mik azok a határok, azok a korrektségi határok, amiket senki nem fog átlépni. Ez nem azt jelenti, ahogy Attila is mondta, hogy innentől kezdve minden rózsaszín lesz és semmit nem fognak adott esetben kiteregetni, vagy mindenki csak ugyanabból a kottából fog írni, és esetleg a cím lesz más, de azért abban igaza volt a hölgynek (a kérdezőnek– a szerk. megj. – itt egy lényegtelen, rosszul érthető kiszólás a kérdező felé, melyet nem írok le), de tény és való, hogy az elmúlt választások sikertelenségében azért benne volt a média is, de ez viszont bele volt kódolva azzal, hogy volt két tábor és a legtöbb médium valamerre húzott vagy esetleg mind a kettőt ütötte-vágta. Média nélkül nem lehet nyerni. S fel kell a médiának is fogni, hogy nekik is elemi érdekük, a felvidéki magyar médiának, hogy a felvidéki magyarság megmaradjon, sikeres legyen, bejusson adott esetben a parlamentbe, és ebben nekik partnereknek kell lenni. Nem kell természetesen egyszínűnek lenniük, de azért nem kell mindenáron a hírhajhászás miatt bármit leírni és bármilyen stílusban írni, ami már azért bizonyos morális kérdéseket is felvet. Én nagyon jónak látom a kérdést és a felvetést, és bízom benne, hogy ha egy egységes magyar párt létrejön, azért a legtöbb médium is ebben partner lesz. Ez a leülés és nem tudom, minek fogalmazzam, a minimum megtárgyalásra kerül, és aztán senki nem… Azt a bizonyos piros vonalat senki nem fogja aztán átlépni, és azon belül próbál a legjobb lenni, mert szabad versenynek lennie kell az egyes médiumok között.”

Oké, legyünk hiperkorrektek az értelmezésben. Az világos, hogy a választások előtt az egyes, történetesen az MKP-hoz, mint Fidesz-szatelithez húzó, elsősorban magyarországi kormányzati forrásokból pénzelt médiacsoport (ez evidencia, lenyomozható, nem vitás) szokatlan vehemenciával kritizálta a hidas és más politikusokat és lépéseiket. Az ehhez való jogát hátterétől függetlenül senki sem vitatja, tudtommal az érintett nem emkápés politikusok sem.

A független oldal mindenkit párttagságától függetlenül bírált (erre e sorok írójának számos kommentárja a legjobb bizonyíték), sőt figyelmeztetett is számos ballépésre, ezt egyesek sérelemként fogták föl, mások elviselték. Mert a politikus a közéletben bírálható. Sőt annak kell lennie. Mégpedig mindenféle, politikusokkal előre egyeztetett, piros vonal nélkül.

Mert ahol van ilyen vonal, ott – kedves helyi, megyei és majdnem parlamenti képviselő úr, remélem ebben semmilyen megengedhetetlen, piros vonalat átlépő stiláris kivetnivalót nem lát – nincs sem szabad verseny, sem szabad szólás. A média nem hibátlan, de van egyrészt sajtótörvény, amely szabályozza a működését, országunkban elvileg elégséges módon, és van másrészt természetes belső reguláció. Ezek egyben azok az erkölcsi normák, amelyeket az úr számon kér. Be nem tartásuk esetén lehetősége van, és ezt mint helyi, megyei és majdnem országos törvényhozónak tudnia illik, törvényes jogorvoslatra az illetékes szerveknél. De érthetetlen, miért nem élt ilyen jogorvoslati lehetőséggel, amennyiben őt vagy mást akkora sérelem érte (volna), hogy emiatt piros vonalakkal akarja behatárolni a szabad és időnkét joggal kritikus sajtó mozgásterét. Ismétlem,

nem hibátlan a sajtó és a kommentátor is tévedhet. Viszont ugyanúgy a nevét vállalva viszi vásárra bőrét, mint a politikus. Sőt. A kommentáror sosem bújhat kollektív döntések mögé, mint egy politikus. Nem „ők” szavazták meg, ami megjelent, hanem konkrétan valaki írta meg és az a valaki vállalja a felelősséget.

Mindenkinek, a kérdezőnek és a válaszadó Ciprusznak és Orosznak is figyelmébe ajánlom tehát (igen, én a saját nevem alatt), hogy a „felvidéki” magyar média (e fogalom szintén rászorulna egy kiadós definícióra) és más sajtó sem felelős a választási eredményekért, hiperkorrektül: kudarcért. Akkor sem, ha a sajtó kritikája nyomán sok állampolgár nem e három vagy több magyar párt valamelyikére szavazott.

A sajtó ugyanis hozzásegítette őket munkájával, a tájékoztatással és a hírek ilyen vagy olyan elemzésével (utóbbiakkal sosem kötelező egyetértenie a sajtó befogadójának) saját választói döntésük meghozatalában.

A sajtó még akkor is mindenképpen e döntéshozatal elősegítője és nem kerékkötője volt, ha esetleg egy-egy termék elítélhető módon beállt valamely párt mögé. Hiszen információkkal látta el a közönségét. A közönség döntésén és szellemi képességein múlt aztán, képes volt-e pártatlan terméket választani, vagy irányzatos forrásból tájékozódott-e, netán összevetett és ütköztetett-e különféle információkat az objektivitás érdekében. Noha nincsenek illúzióink e képességekről és lehetőségekről, egy olyan demokráciában, ahol a lakosság nagy hányada rendelkezik internettel, tévével, rádióval és hozzáfér az írott sajtóhoz, nekünk, újságíróknak és publicistáknak megtisztelő, hogy bízhatunk a közönségünk (legalábbis a többség) ítélőképességében. Ha nem tiszteljük ennyire a közönségünket, ne írjunk nekik. Ha tiszteljük, nem húzunk piros vonalakat sem nekik, sem helyettük, dönthessenek szabadon minél több infó alapján. Ilyen tiszteletre biztatnám a politikusokat is.

Tiszteljék meg a választójukat a bizalmukkal, s ahogyan az olvasó egy újságot választ magának az újságíró munkáját értékelve, úgy a választó is választ majd magának pártot a politikus munkáját értékelve. Így történt legutóbb is, következésképpen nem a sajtó vesztett választást, hanem a politikusok.

Továbbá: a sajtónak nem dolga, hogy partnere, ne adj, isten, kiszolgálója legyen egyes pártoknak a parlamentbe jutásnál, tisztelt Ciprusz úr. Sőt, valószínűleg megsértené a sajtótörvényt. Viszont egészen biztosan megsértené azon erkölcsi normákat, amelyeket Ciprusz úr a beszélgetés során valamiért hiányol. Ciprusz úr helyi, megyei és majdnem országos törvényhozóként köteles tudni, hogy ezek megsértésére vagy megkerülésére buzdítani nem üdvös. Ám a publicista most itt hajlandó ezt hiperkorrekt módon, bízva az úr majdani helyesbítésében csupán a gombaszögi hőségnek betudni, hiszen Ciprusz úr szorgalma, sőt részemről a jó szándéka szintén megkérdőjelezhetetlen, melyek viszont fenti szavai szerint sem túl szerencsésnek mutatkozó politikai fundamentumon állnak.

Hiszen a publicista (aki már látott, sőt részleteiben követett pártegyesítést, azért ír most), és talán a választópolgár számára is hihetetlen lenne, hogy éppen a sajtó szárnyainak nyirbálásával kellene elkezdeni egy közös, egységes vagy ilyesmi párt építését mostani alelnöki vagy milyen majdani pozícióból.

Főleg így, hogy napokkal később a pártvezetők abban egyeztek meg, az új szubjektum demokrata és Európa orientált lesz. Ugyanis az európai típusú demokrácia egyik fokmérője éppenséggel a nem hibátlan, viszont pártatlan (tehát pártokkal nem egyezkedő, azokat ki nem szolgáló), szabad (tehát érvényes törvényeket igen, de bármiféle piros vonalakat be nem tartó, önmagát a törvényeken felül nem korlátozó és korlátozni nem hagyó) sajtó. Mint amilyennek például a beszélgetésben megszólaló többi politikus, Agócs Attila, Orosz Őrs, vagy a legvilágosabban fogalmazó Rigó Konrád tartja:

„A média szabad, a sajtószabadság a demokrácia egyik alaptétele, a politikus ne akarja irányítani a médiát, a politikus viselkedjen úgy, hogy a média a lehető legobjektívabban tájékoztasson róla.”

Félreértés ne essék, e szövegnek természetesen nem Ciprusz kritizálása a célja, ő itt csak apropó, hanem arra szeretne utalni, hogy az alapvető témák és közös platform megteremtése sem lesz könnyű, ha a szerződő felek értékrendszerei már a sajtószabadság értelmezésben eltérnének. Agócs tette szóvá egyébként valamelyik fórumon, hogy szükséges lesz a politikai szélsőségek kiiktatása.

A sajtónak húzandó cipruszi piros vonal ugyancsak olyan szélsőség lenne, mely mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb eszköztárában megtalálható.

Nehéz abban bízni, hogy akik (és itt most sokakról van szó) eddig az egyezkedő pártok valamelyikében szélsőséges, vagy a demokráciákban korrektnél szélsőbb elveket vallottak, eszközökkel dolgoztak stb., azok az egyesítés után új, a purgatóriumot megjárt, demokrata emberként ébrednek másnap. De az egyesítés éppen ehhez nyújt nekik talán egyetlen és utolsó esélyt.

A választók majd eldöntik, méltók-e ők a bizalmukra. És ebben az igazán szabad sajtó, s nem pedig a politika által pénzelt dezinformációs média természeténél fogva segíteni fogja.

Mert az, hogy „média nélkül nem lehet nyerni”, nem korrekt tény. A korrekt tény pontosan a következő: Szabad média nélkül nem lehet nyerni semmit, csak a demokráciát elveszteni.

Így aztán minden européer demokrata politikus elemi érdeke, hogy a sajtó szabadságát ne korlátozza minimumokkal és bármely színű, főleg ne piros (kipróbáltuk már a szociban) vonalakkal, mert akkor a posztfaktualitás trendje erősödik, nem az objektivitásé.

Igen, az orvosi beavatkozások sokszor fájnak a páciensnek, de szükségesek a gyógyításban. A sajtó olykori fertőtlenítője is csíp, de inkább csípjen, minthogy utána amputációra kerüljön sor. Főleg, amikor állítólag nem levágni, hanem összeforrasztani akarnak a politikusaink.