Pártoktól független, polgári elnökjelölt lesz Ivan Korčok, aki ma meg is kezdte, meg nem is a kampányát
Ivan Korčok ma hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jövő évi köztársaságielnök-választáson. A volt külügyminiszter még „nem kampányol”, csak az aláírásgyűjtést indította el, mert polgári, pártoktól független jelöltként akar indulni. A döntését befolyásolta, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem indul a választáson, ha ő nem lép vissza, akkor Korčok nem indult volna.

Ma elindította az aláírásgyűjtést és hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jövő évi parlamenti választáson Ivan Korčok, a Matovič- és Heger-kormányok korábbi külügyminisztere. „Felkínálom 30 éves diplomáciai tapasztalatomat és természetesen az utóbbi években szerzett politikai tapasztalatomat – jelentette ki Korčok. – Párton kívüliséget kínálok, de ezzel együtt világos álláspontot arról, hogy mit kell tenni azért, hogy Szlovákiában jobb legyen az élet.” Állítja, hogy jelöltségéről nem tárgyalt politikai pártokkal. A kampányának három jelszava: együttműködés, tapasztalat és a haza szolgálata. A jelölttel 2021-ben, még külügyminisztersége idején készült rövid intejúnkat itt olvashatják.
Nem Čaputová, csak „hasonlítanak”
Az elnökjelölt szerint Szlovákia hosszú évekig egy helyben toporgott. „Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk a lemaradásunkat az életminőség tekintetében” – mondta a jelölt. Fontosnak tartja az értékek képviseletét, egyik ezek közül a hazafiság.
„A hazafiságot elvették tőlünk azok, akik szerint nem lehet összeegyeztetni a hazafiságot az európaisággal” – mondta a jelölt. – Ezektől az emberektől gyakran azt halljuk, hogy a veszély nyugat felől érkezik. Én ezt teljesen ellentétesen látom.”
Szerinte újra egyre fontosabbá válik Szlovákia irányultságának a kérdése. „Beszélni kell arról, hogy Szlovákia hová tartozik, hogy a választás, amit 1989-ben hoztunk, amikor a nyugati államok közé soroltuk magunkat, valóban a legjobb-e” – mondta Korčok. Szerinte nagyon fontos a nyugati partnerség, és kizártnak tartja, hogy olyanokkal is összefogjon, akik szerint a „háború nyugatról érkezett Ukrajnába”.
Korčok döntését befolyásolta, hogy Zuzana Čaputová nem indul a választáson.
„Nem vagyunk egyformák, nem vagyunk azonos személyiségek, de sok közös értéket vallunk” – mondta Korčok Čaputováról.
Ha a jelenlegi köztársasági elnök indult volna jövőre, akkor Korčok nem lett volna jelölt.
Még nem kampány, „csak aláírásgyűjtés”
Azt állítja azonban, hogy a mai bejelentése még nem a kampány kezdete, „csak” az indulásához szükséges 15 ezer aláírás gyűjtését indítja el.
„Még nem indítom el a kampányomat, mert most csúcsosodik a parlamenti választási kampány” – mondta Korčok.
Az elnöki víziójáról, programjáról később, szeptember 30-a után kezdi meg a tájékoztatást. A parlamenti választásról csak annyit mondott, hogy mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a voksoláson. A kampányát nyilvános gyűjtésből akarja fedezni, transzparens számlára várja a támogatásokat, és a kampányához saját megtakarításából is hozzájárul. Azt még nem árulta el, hogy mekkora összeggel.
Korčok esélyei nem rosszak
Ivan Korčok viszonylag jó eséllyel vághat neki az elnökválasztásnak. A Denník N számára készült júliusi felmérés alapján a választók 30 százaléka választotta volna őt vagy mérlegelte volna, hogy rá adja a voksát.
A felmérésben csak két politikus előzte meg: Peter Pellegrini 37 százalékkal és Robert Fico 33 százalékkal. Valószínű azonban, hogy ez a két politikus nem fog indulni jövőre, a köztársaságielnök-választáson.
A politikusok augusztusi népszerűségi listáján 28 százalékkal az ötödik: Zuzana Čaputová, Ódor Lajos, Robert Fico és Peter Pellegrini előzik meg őt. Az is segítheti a megválasztását, hogy a jobboldali pártok, az SaS, a Sme rodina vagy az OĽaNO várhatóan nem indítanak saját jelöltet, vagy legalábbis nagy ennek az esélye.
Nem lett Sulík listavezetője, Szijjártóval megegyezett
Ivan Korčok 1992-ben kezdte diplomáciai karrierjét, még Milan Kňažko külügyminiszter idejében. Volt nagykövet Németországban, az USA-ban és az Európai Unió mellett Brüsszelben is. A 2020-as parlamenti választás után az SaS párton kívüliként őt jelölte a külügyminiszteri posztra, ezt a funkciót 2022. szeptemberéig látta el, amikor a párt többi miniszterével együtt ő is benyújtotta lemondását. Felmerült az is, hogy a jelenlegi parlamenti választáson ő lehet az SaS listavezetője, de végül nem lépett e Richard Sulík pártjába.
Külügyminiszterként több összezördülése is volt a magyar kormány és parlament egyes képviselőivel. Nemtetszését fejezte ki, amikor Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke egy somorjai szoboravatón „oktatta ki Szlovákiát”, és megszólalt akkor is, amikor a Fradi szurkolói Pozsonyban sértegették Szlovákiát. Nem tetszettek neki a magyar kormány „fű alatti” ingatlanvásárlásai sem Szlovákiában, és kifogásolta a magyar kormány tervezett mezőgazdasági földvásárlási terveit. Az ügyeket Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel sikerült rendezniük, akivel megállapodottabban is, hogy évente kétszer találkoznak a „közös problémák” megvitatása érdekében.
- lpj -