Pavel Macko: Prigozsint az orosz hadseregben is sokan hősnek tartják, de most be kellett látnia, hogy kudarcot vallott – Interjú

Hogyan tudta Prigozsin elfoglalni előbb Rosztovot, majd Voronyezst is, tudva, hogy például Rosztovban volt az Ukrajnában harcoló orosz hadsereg déli főparancsnoksága?

Ennek több síkja van. Prigozsin egyrészt kihasználta a meglepetés erejét. Őt és egységeit visszavonták, lecserélték a frontról, vagyis éppen visszavonulóban volt. Amikor kiadta a parancsot, akkor senkinek sem tűnt furcsának, hogy Rosztov és Voronyezs irányában haladnak. A hadseregben ez nem meglepő, sok egység van, senki sem kérdezi a másik egységtől, hogy milyen parancsai vannak és azokat ki adta ki. Nem beszélve arról, hogy ezek általában titkos információk: ha valaki az egyes brigádba tartozik, akkor egyáltalán nem kell hogy érdekelje, mit csinál a kettes brigád, ha nincs köztük együttműködés. Így tehát senki sem csodálkozott azon, hogy Prigozsin egységei Rosztov irányába haladnak. Amikor megközelítették a főparancsnokságot, már a meglepetés hatott, erre senki sem számított, így nem álltak ellen nekik.

Prigozsinnak volt egy közzétett beszélgetése a védelmi minisztérium miniszterhelyettesével és még egy magas rangú katonatiszttel, amely teljesen lekezelő, sértő volt a miniszterhelyettes számára. Prigozsin úgy beszélt vele, mint a lakájával, és ez is azt mutatja, hogy milyen pozíciója volt az orosz hadseregen belül is.

Prigozsint az orosz katonák úgy kezelték, mint egy közülük való harcost, aki meri mondani a véleményét. Ez a vélemény sokszor megegyezett az orosz tisztek, akár még magas rangú orosz tisztek véleményével is, akik azonban féltek ezt elmondani. Féltek elmondani, hogy az orosz hadsereg egy kupleráj, hogy a háborút rosszul vezetik, a védelmi minisztérium korrupt, és a katonák sokszor éppen ezek miatt halnak meg.

Prigozsin az orosz katonák nagy része számára egy hős, akiről lehet, hogy most azt mondják, egy kicsit talán megőrült és hibázott, de még mindig úgy kezelik, mint aki a vérét adta Ukrajnában az orosz érdekekért.

Ő ezt is mondta: nem akarja lerombolni az orosz államot, csak meg akarja büntetni a felelősöket: Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt.

Volt más előnye is Prigozsinnak a meglepetésen kívül?

Segített neki az is, hogy az orosz hadsereg vezetése, elsősorban a középkáderek 17 hónap háború után fáradtak, dezorientáltak, nem tudják kinek higgyenek. Teljesen paralizálódtak, nem tudtak döntéseket hozni, ami ahhoz kellett volna, hogy gyorsan megállítsák Prigozsint.

Nem tudták azt mondani neki, hogy most már elég, állj le, ez már minden határon túlmegy, és ha ezt folytatod, akkor mi fegyverrel fogunk ellenállni.

Végül van még egy szempont: a szombati események azt mutatják, hogy az orosz állam sokkal „rohadtabb” állapotban van, mint gondoltuk. Igaz azonban az is, katonailag objektív okokból sem tudtak rendesen reagálni: a tényleges harci alakulatokat már bevetették vagy a bevetésre készülnek az ukrán fronton. Azok a helyőrségek, amelyek Prigozsinnak útba estek, inkább logisztikai központok, nem harci alakulatok vannak bennük elhelyezve, vagy legfeljebb a sorkatonai szolgálatra behívott katonák, kevésbé képzett, harci tapasztalat nélküli kiképzőkkel, vezetőkkel. Az oroszok megpróbálták a levegőből megállítani a konvojt, lőttek rájuk, de Prigozsin tapasztalt harcosként vitt magával légvédelmet, így lelőtték a helikoptereket. Gyorsan tudtak előrehaladni, mert a földön nem volt ellenfelük.

Pavel Macko nyugalmazott tábornok (Fotó: Paraméter)

Mi volt a célja Prigozsinnak?

Elmondta, hogy ez az „igazság menete”, meg akarja büntetni a védelmi minisztérium korrupt vezetését. Vagyis nem fenyegetett azzal, hogy be akarja venni egy szárazföldi hadművelet keretében Moszkvát. Ezeknek a faktoroknak köszönhetően kevesebb, mint egy nap alatt 200 km-re megközelítette Moszkvát.

Miért állt le?

Rájött arra, hogy nincs elég támogatottsága, komoly harcokra kell készülnie, ha tovább akar menni, és Moszkva egy nyolc milliós metropolisz. A Kremlig nem tudta volna átverekedni magát, megértette, hogy kudarcot vallott. Ráadásul arra is rá kellett jönnie, hogy mindenki elfordult tőle. Valószínűleg győzködte őt Lukasenka belarusz elnök, és Putyintól is kapott valamilyen ígéretet, garanciát.

Nem szabad elfelejteni, hogy Prigozsin egy orosz „héja”, mindig is az volt, ő nem egy „békecsináló”. Ő az egyik legerősebb orosz ultranacionalista, meghintve egy kis neonáci beütéssel. Tudatosította, hogy az már tényleg nem segít Oroszországnak, ha egy komoly háborús konfliktust robban ki a hátországban. Megpróbálta a „palotaforradalmat”, az nem sikerült neki, ezért feladta.

Milyen hatása lehet ennek az akciónak a frontra, az orosz-ukrán háborúra?

Közvetlen hatása nem lesz nagy, ha tovább tartott volna, más lenne a helyzet. Az akció rövidsége az egyik érvem amellett, hogy ez nem valamiféle megjátszott „állázadás” volt, amit az orosz titkosszolgálat szervezett az ukránok megtévesztésére. Az ukránok sokkal tapasztaltabbak annál, hogy fejetlenül beleugorjanak egy nagy támadásba abban bízva, hogy Oroszország már összeomlóban van. Ők szisztematikusan és nagyon sikeresen teszik tönkre az orosz szállítási vonalakat, rombolják az orosz egységek ellátását. Az oroszok ezt látják.

Egy ilyen válság az orosz hátországban mindenképpen az ukránokat segíti, hiszen az oroszoknak eggyel több problémát kell kezelniük.

Ha azonban az ukránoknak sikerül áttörniük a frontvonalat, és mondjuk még a Kercsi hidat is tönkreteszik, akkor az oroszoknak komoly csapatmozgásokat kell végezniük, és azt sem tudják, pontosan hová irányítsák csapataikat. Akkor olyan helyzet állhat elő, mint amit tavaly ősszel láthattunk Harkov környékén, ahol az orosz csapatok nem megfelelő parancsok hatására, nem látva más alternatívát, gyorsan megadták magukat. Ezzel valószínűleg számolnak az ukránok is, de ennek meg kell teremteniük a feltételeit. Az ellentámadás előrehaladása azért ennyire módszeres és lassabb, mint amit sokan vártak.

Lajos P. János